KépZene #01 Herendi Gábor

A filmzenei beszélgetés létrejöttét az NFI támogatta.

HERENDI GÁBOR: Ebben tényleg nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert nagy sikerdalokat hoztunk be vagy írtunk, és szóval azért sok-sok sláger kerekedett így a filmekből. 

POLITZER PÉTER: Üdvözlöm a hallgatókat a KépZene első adásában. Ez a műsor lehetőséget kínál arra, hogy megismerjék a képek és a zenék szoros kapcsolatát, valamint azt, hogyan formálják ezek az alkotások a magyar filmművészetet. Én Politzer Péter vagyok. 

Mai vendégem Herendi Gábor, Balázs Béla díjas rendező és producer, aki a magyar filmszakma egyik legismertebb alakja. Az elmúlt évtizedekben olyan ikonikus alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Valami Amerika trilógia, A magyar vándor, A Lora, A Kincsem, A toxikóma, valamint az éppen mozikban is látható, hatalmas sikerrel futó Futni mentem. Filmjei nem csak a nézők szívét hódították meg, hanem a magyar mozik történetének legnézettebb alkotásai közé is bekerültek. Pályafutását a Valami Amerika indította el, amelynek főcímdala hosszan vezette a sikerlistákat, míg a BonBon zenekar azonos című albuma aranylemezzé vált. Gábor az évek során nem csak filmrendezőként, hanem producerként is bizonyított, és rengeteg ikonikus reklámfilm rendezése is az ő nevéhez kötődik. 

Legtöbbször Hudka Róbert zeneszerzővel dolgozik együtt, akivel már jól összeszokott alkotópárossá váltak. Vele egy későbbi műsorban beszélgetek majd. 

A mai adásban Gáborral a filmjeihöz kötődő zenék születéséről beszélgetünk, valamint rendezői szándékairól és arról is, hogy miért kap ennyire különleges szerepet a zene a filmjeiben. Mert az biztos, hogy ha Herendi filmet látunk, abban a zene maradandó lesz. 

PP:Iszonyú izgalmas az, ahogy ahogy te a filmjeiden a zenét használod. Úgyhogy nagyon készültem erre és nagyon vártam ezt a beszélgetést, mert nagyon sok mindent szeretnék megkérdezni. Az első viszont az lenne, hogy tanultál-e zenét, vagy mi volt az első találkozásod a zenével? 

HG: Sajnos nem. Egyszerűen csak zene rajongó vagyok, de nem értek. Nem játszom semmilyen hangszeren. Ez a szüleim bűne, hogy nem erőltettek, mert most nagyon szeretnék valamin valamilyen hangszeren játszani, de különben azt hiszem nincs is jó hallásom, tehát, hogy énekelni se nagyon tudok. Egyszerűen szeretem a zenét, eléggé sok mindent fogyasztok és és a filmezésben azt gondolom, hogy egy nagyon nagyon fontos adalék tud lenni egy jó zene. 

PP: Nagyon sokat gondolkoztam, hogy vajon van-e olyan magyar filmrendező, akinek ennyire sokszor jelenik meg a zene, a zenélés a filmjeiben. Tehát a te szereplőid maguk is zenészek, zenés előadást készítenek az egyikben, a másikban egy szaxofonos, tehát hogy teljesen része, tehát hogy a zenét nem úgy használod, mint aláfestő zene, és úgy különleges, hanem teljesen része a történeteknek, a történeteidnek legtöbbször. De még a Kincsemben is, ami ugye nem egy zene-, zenés ló története, de mégis megjelenik nagyon sokszor a kocsmákban helyi előadóként a zene. És honnan jött neked ez? Honnan jönnek? 

HG: Nem tudom, nem ilyen tudatosság nincs benne. Azért azt gondolom, hogy a zene az borzasztóan része az életünknek, tehát hogy bármerre nézel és bármerre mozdulsz, a zene az ott van. És az, hogy a zene nagyon nagyon érzelmeket tud kavarni akármilyen irányba, pozitív vagy negatív irányba, és alá tud festeni egy filmjelenetet, azt én nagyon nagy előszeretettel használom. 

PP: Van olyan film, vagy olyan rendező, akiből  tudsz meríteni? Vagy azt gondolod, hogy hasonlóan használja a zenét? 

HG: Én nagyon nagy Tarantino rajongó vagyok, és tudom, hogy nem adja ki a kezei közül ezt a feladatot, és ő válogatja össze mindig a zenéket. És annyira bátor az ő zene választása egy-egy jelenethez, olyan-olyan különleges és merész dolgokat  talál és tesz a jelenetek alá, ami egyszerűen egy  rögtön egyfajta más fogalmazást ad a jeleneteknek, és ezt nagyon irigylem tőle, és egy picit én is így szeretnék azokból a klisékből kimozdulni és találni olyan zenéket, vagy szereztetni, sokszor azért ezek szerzett zenék, amelyek egy pici csavart tudnak okozni azon a jeleneten. 

PP: Mikor jelenik meg a fejedben, ha lehet ilyet mondani, vagy a füledben egy-egy dal. Amikor írod a forgatókönyvet, akkor melyik fázisban vagy? 

HG: Hát változó, mert amikor… ugye mondtad, hogy sokszor a történet része a zene, akkor az már a forgatókönyv írásakor egy kicsit csengbong a fejemben. Tehát akkor van egyfajta elképzelésem, hogy ott  lesz része. Említetted a szaxofonot, szaxofonos fiút, ugye a Laura című filmből tehát, hogy akkor azért már a forgatókönyv írásakor egyfajta útra rálépek zeneileg. De van, amikor egy bizonyos hangulatot fest alá a zene. Azért én nagyon azt szeretem, amikor szinte észrevétlenül van ott a zene,  és az inkább abban a fázisban keletkezik, amikor vágjuk az asztalon a filmet és akkor alá is próbálgatunk. Tehát ez egy kísérletezés is különben, mert akkor a jelenetek alá így keresünk zenéket, alápróbálgatunk többféle ritmust, és akkor egyszer csak úgy kiadja magát, hogy melyik esik jól, és akkor az egy mankó is a zeneszerzőnek, aki aztán a végén a film zenéjét szerzi. 

PP: És  ezeket a temp zenéket a zeneszerződ zenéiből használsz, vagy teljesen szabadon, tehát leveszed a polcról, ami épp? 

HG: Ez is változó. Én nagyon, nagyon ragaszkodom Hrutka Róberthez, akivel rengeteg filmet csináltam együtt, és akkor nekem az a tapasztalatom, hogy ha neki elmesélem a film történetét, szóval el is szokta olvasni a forgatókönyvet. Már egy kis beszélgetés után nagyon érzi, hogy énnekem mi az elképzelésem, vagy mit szeretnék, és akkor így át szokott egy csokorba adni csak ilyen motívumokat, kisebb részleteket, és akkor ezt a vágó erre dolgozik. 

Előre dolgozik, és ezeket mindig nagyon, nagyon jól szoktuk tudni használni. De van, amikor nem érez annyira rá, és akkor, akkor stockból keresünk. Ma már egész elképesztő tárháza van a stock zenéknek, és [ő] mindenféle kulcsszó alapján lehet keresni. És van, amikor az ad egy olyan vezérfonalat, hogy na valami ilyesmi dolog tetszene, valami ilyesmi kéne, és akkor az inspiráló a zeneszerzőnek. 

PP: Egyébként ilyen AI-os, mesterséges intelligenciás zenét próbáltál már? 

HG: Nem még nem,  de valószínűleg hogy óhatatlan, hogy ebbe bele kell botlanom, mert, már mindenhol hallom, hogy ez működik, és hát nem tudom. Én kicsit sajnálom mindig azokat a szakmákat és lehet, hogy ebben egy picit konzervatív leszek és ragaszkodni fogok a zeneszerzőkhöz, de azt hiszem megkerülhetetlen a mesterséges intelligencia. 

PP: Amikor írsz egy forgatókönyvet,…. általában te írod a forgatókönyvet? 

HG: Nem, nem azért ezt így nem szeretném. Nagyon sok forgatókönyv közt közösen írjuk. 

PP: Közösen írod. 

HG: A legtöbbet Diviny Rékával írtuk, de Hegedűs Bálint, aki a Kincsemet írta. 

PP: Akkor úgy fogalmazom, hogy amikor dolgozol a filmen, amikor még csak papíron létezik, akkor próbálsz olyan zenéket hallgatni, vagy ami, amiket hallgatsz közben, az beszivárog? 

HG: Azt nem mondanám, hogy akkor, amikor írom a forgatókönyvet, hanem amikor úgy élem az életemet, akkor ezek hatnak és tényleg ez a mindenevőségem. Ez jellemző. A saját gyerekeimnek a Spotify listáját szoktam hallgatgatni, mert ők egész máshonnan merítenek. Szóval, hogy egyrészt próbálok naprakész lenni, ami kegyetlen nehéz, mert olyan mennyiségben ömlik az új zene, és még azt sem mondom, hogy nagyon lelkes vagyok ezekért az új típusú zenékért. Amik úgy hatnak és működnek, és a bőröm alá kúsznak, akkor azok előjönnek, amikor ezek a filmek készülnek. 

PP: Mondtad, hogy a Rutkai Robihoz ragaszkodsz. Hogy találkoztatok? Hol dolgoztatok először együtt? 

HG: Úristen, jó kérdés. Bajban vagyok. Nem tom, mert én szerintem ő már az egyes valami Amerikában dolgozott, és a filmzenét ő csinálta, de most nagyon szégyellem, mert már nem emlékszem annyira, mert ugye ott annyira a betétdalok lettek ikonikusak, meg a főcímzenék. 

De aaa, de igen. Különben a Magyar vándort azt már végig a Robi csinálta, és az egy nagyon komoly zenei anyag lett, úgyhogy szerintem a Valami Amerika 1-ben már ővele dolgoztam. De igazából ja igen, most már arra emlékszem, hogy mi hogy jöttünk össze, tehát hogy én rengeteg rengeteg reklámfilmet készítettem a Robival nagyon sokat dolgoztunk reklámfilmeken. Robi akkor eléggé népszerű volt ezen a téren, és akkor mi nagyon összeszoktunk és nagyon ismeri már az én ízlésemet. És hát olyan komoly slágerek lettek reklámfilm zenéből, hogy annyira olyan jól működtek. Harminc másodpercbe. A megrendelő is nagyon rajongott érte, és akkor csinált belőle egy egy teljes számot. Emlékszem,  Winchester énekelte, és az egyik legnagyobb slágerük lett, ami egy anno még- Pannon GSM reklámfilmnek volt zenéje. Kapu Csók az volt a címe. Esőben a két fiatal megérkezik, és az első csók. És hát hogy valahogy ez volt már én nem is emlékszem pontosan az üzenetre, de ez egy nagyon népszerű reklám volt, és annak készített a Robi egy zenéjét, és meg nem fogom mondani a címét sajnos angol nyelven énekelt a Jamie, és ez egy nagyon nagy sláger lett, és aztán lemezükre is feltették. When everything you believed in has turned to dust in your hands. You lie and stare at the ceiling, trying to understand. 

És ö említetted a reklámot, hogy ott ugye harminc másodpercben kell zeneileg is támogatni egy narratívát. Így van. Ott milyen instrukciókat próbálsz te adni a zeneszerzőnek? Ez egy nagyon, nagyon nehéz műfaj, de abszolút van, még ha harminc másodperc, annak is van egyfajta dramaturgiája, ö amit nagyon alá kell húzni, pláne egy reklámfilmnél a zenével. Akkor sokszor ugye van egy narrátor szöveg, azt nem szabad zavarni a zenével. Szóval nagyon sokféle kívánalomnak kell megfelelnie annak az és, és hát ez a hosszú évek rutinja, amire az ember annyira érzi ezt a dolgot, ugye, akkor a végére mindig ezt a fajta jingle-nek mondják. Ugye, hogy ezt az utolsó pár taktust megcsinálni, amin szokott rakaszkodni a megrendelő, hogy az akkor mindig ugyanaz legyen, hogy fölismerhető legyen. Szóval ez egy elég összetett munka, és sokszor sok verzió készül, mire azt mondja a megrendelő, hogy na ez az, ez nekem nagyon tetszik... 

PP: Újranéztem a Valami Amerikát. Annak a stáblista nem a Robi van, hanem egy Pálvölgyi Géza. 

HG: De a Pálvölgyi Géza az egyik számot írta, amit szintén a Jamie énekelt. Egy nagyon szép lassú szám, de magát a filmzenét azt szerintem a Robi írta, de biztos vagyok benne, hogy a Robi írta a filmzenét. 

PP: Nem vitatkozom, csak próbálom érteni.

HG: Nem ahogy van betétdalok a filmben, azok mind föl van mindegyik sorolva a végi stáblistán. És van, aki a filmnek a zenéjét szerezte, ami persze a kettő nem is zárja ki egymást, mert a Robi rengeteg betétdalt is ö csinált, de maga az a score-nak nevezett dolgot, amikor egy jelenet alá, alapöntyög zongorával vagy nagyobb zenekarral, satöbbi, satöbbi, Azt azt a Robi csinálja. 

PP: Akkor egy picit beszéljünk a Valami Amerikáról, ami ennek az első ilyen negyed órája. Szerintem ö, ahogy abban használod a filmzenét, az egy ilyen klasszikus, tehát én azt mondanám, hogy ezt így kezdjük el tanítani. Tehát eleve, ahogy elindul, ez egy nagyon erős felütés, ahogy elindul a főcímzenével. Utána a következő pillanat, amikor megjelenik a zene, az amikor az oroszlán Szónja táncol, előad egy, forgatják a klipet, a videoklipet. Majd tehát az egy ilyen klip, klipp film a filmben, és a harmadik mindig még mindig csak valami tizenvalahanyadik percnél tartunk, az pedig már egy kocsmában énekelnek ö a háttérben a Hableány, tehát hogy ezek mind-mind hatalmas slágerek rögtön, és olyan erővel indítja el a filmnek a zenei világát, ami szerintem egészen különleges. És ezeknek a születéséről tudsz-e mesélni? Vannak-e még homályos emlékeid? 

HG: Van, ezek különben eléggé megmaradtak, megmaradt bennem, mert ez nagyon érdekes, a valami Amerika ikonikus főcímdal lett, és ez egy nagyon, annak a születése rendkívül érdekes volt, mert én bevallom,  a BonBon nem jutott eszembe, de a dal szövegírója, Doba Gábor, vele együtt dolgoztam egy reklámügynökségben. Mindketten kreatívok voltunk, és mi nagyon jóban voltunk, és ő mondta nekem, hogy a BonBon-nak ő írta mindig a dalszövegeket, hogy te ezt nézzük meg. Ő emlékszik, hogy van egy olyan dal nekik a fiókban, ez nagyon fontos, ami soha nem jelent meg. Én mutattam mintát, hogy  nekem mi az, ami akkor ilyen Smash Mouth őrületben voltam, hogy nekem az úgy nagyon tetszene ez egy kicsit ez a stílus. És akkor erre mondta, hogy de ő tudja, hogy van egy ilyen. És összehozott engem a BonBon-nal, akik  egy kazettán, ugye akkor még kazettás magnó volt, kazettán megmutatták ezt a dalt úgy, hogy hogy ilyenkor ö halandzsa angollal szokott, demó szinten fölveszik ezt. Tehát nem volt szövege. Nézel csodálkozva rám, hogy általában ez a gyakorlat, ha a dallam születik először, akkor azt a zeneszerző egy halandzsa angollal énekli föl. És akkor arra íródik gyakorlatilag a szöveg. Az valamilyen szinten a prozódiáját megadja. 

PP: Hogy odaadják akkor a szövegírónak? 

HG: Így van. És akkor a Duba Gábor, mert nekem az volt az egyetlen kitételem, hogy én nagyon szeretném, hogy a - valami Amerika - szóösszetétel bekerülne valahogy a szövegbe. És akkor a refrénre mindig így odaénekelte nekem, hogy valami Amerika és és én annyira emlékszem, hogy villámcsapásként ért, hogy ez az, én ezt szeretném. És akkor kezdték el hangszerelni, akkor vettük föl stúdióban, és annyira biztos volt. Ritka, hogy ennyire biztos voltam egy dalnak a jövőjében, hogy ez óriási sláger lesz, és de ez annyira ütős volt és annyira annyira klassz volt, hogy szinte biztos voltam benne. És nagyon érdekes volt, hogy elkezdtük forgatni a filmet, és különben az utolsó nap forgattuk azt a nagy bulijelenetet, ahol föl is lép a Bon-bon, és ott statiszták voltak, akik semmit nem tudtak erről az egészről. És  az volt a feladatuk, hogy mi ott bejátszottuk ezt a zenét, és hogy az egész tömeg, mintha már iszonyú régóta ismernétek ezt a számot, és slágerként búg a fejetekben, hogy tessék beordítani a refrént, és három perc után lehetett látni, hogy üvöltve mindenki énekelte a dalt. De nem csak azért, mert ez volt a feladat, hanem mert tényleg annyira fülbemászó volt, és annyira megszerette mindenki. És én ott láttam, ott a tömegen is, hogy ez óhatatlan, hogy ez nagyon be fog jönni. És hát így is lett. Igazából nagyon nagy sláger lett. 

PP: És előbb volt akkor a filmcím?

HG: Előbb volt. Így van. 

PP: Tehát arra kerestél egy dalt?

HG: Így van. Aha. Igen, igen. 

PP: Hát ez elég jól bejött. 

HG: Ez jól bejött, igen [nevet]. 

PP: Azon gondolkoztam, hogy a magyar filmben hol vannak olyan előzmények, amik ilyen hasonlóan használják a dalokat, ilyen betét dalként, és igazából nem nagyon találtam, ami azt fogod mondani, hogy ez csak egy ráerőltetés, hogy majdhogynem azt mondanám, hogy én Karádig mennék vissza, tehát, hogy ahol úgy van használva a betétdal, hogy a történet része, de mégis a szereplők így valahogy kijönnek, ö félig-meddig. 

HG: Jó kérdés, és ezt Isten ments, hogy magamnak vindikáljam az érdemet, hogy ezt nem én találtam ki. Természetesen. De igen, talán abból a tízéves reklámfilmes múltamból fakadt ez, hogy én ennyire szerves részének gondoltam mindig is a zenét a filmnek, mert ugye ott reklámfilm igazából szinte kivétel nélkül nincs zene nélkül. És akkor ez így belém ivódott, és de most gondolkozom, igen, hogy ki az, aki aki ennyire.-- Hát azért zenés filmek voltak mindannyiunknak, tehát ilyen musical filmek természetesen, és én azokat is szerettelek. 

PP: Igen-igen, de arra gondolok, hogy a történet része a zene, tehát hogy a A magyar vándorban ugye mennek végig a magyar történelem, és mindig belépnek ugyanabba a szállodába, csak később vagyunk, és akkor ott a bárban mindig zenélnek, de hogy mindig zenélnek, és hogy amit és ahogy zenélnek, az hozzáad annak a kornak a megértéséhez, amibe éppen csöppennek a hősök. 

HG: Hát igen, ott mondjuk ez egyfajta koncepció volt,  hogy az direkt ilyen repetitív legyen, és hogy  olyan egyértelműen végül is mindig ugyanabba a várba mennek vissza. Mindig van ott egy együttes, amelyik zenél. Van egy ikonikus szereplő nagy-nagy cicikkel, egy lány, aki akinek mindig udvarolnak, és az mindig pofán lötyint vízzel a helyi vendéget. Szóval ez egy valóban egy ilyen koncepció volt, hogy ilyen repetitív dolgok legyenek minden egyes korban. És hát az olyan alap volt, hogy ott mindig egy együttes zenéljen. 

PP:A Magyar vándornak ugye az egész CDje szerintem zseniális.

HG: elsiettük, túl sok szám volt rajta, és az úgy elsikkadt, szóval nem lett olyan nagy siker. Nem tudott. Robi olyan jól kitalálta ezeket a bizonyos korok, bizonyos zenéit is. 

PP: Korda György érkezik a reneszánszba. 

HG: Igen. És azt úgy egy kicsit úgy sajnáltam, hogy nem volt akkora lángja. 

PP: Visszatért a képzene. A vendégem Herendi Gábor rendező. 

PP: Neked a filmzenéidet általában aztán meg lehet vásárolni, mert kiadtátok őket. Hogy ez tök ritka, A magyar filmben elég keveset adtak ki valaha is, de még- 

HG: Kiadni azt akkor lehet, ha egy filmnek van annyi zenéje, hogy az ugye amikor még a CD volt, azért annak volt egy ilyen minimális limitje, tehát ilyen negyven perc alatt nem. Tehát egyszerűen annyi zenének össze kellett állnia, hogy egy CD-nyi zenét ki lehessen adni. Ma már könnyebb, mert ma már ugye online egy egy számot is föl lehet tenni, tehát esetleg nem adja ki egy kerek egész a filmzenét. Hát ez különben mindig azért volt, mert hogy megszerették a zenéket, és akkor ilyenkor ömlenek az e-mailek, tehát megtalálnak, hogy jaj, hol lehetne letölteni, és akkor eleinte ilyen jófej voltam, és akkor küldözgettem a kazetteket. Igen, és akkor ez is egy kicsit nehézkes volt. És akkor ez volt az ötlet, hogy hát akkor akkor végülis azért ez külföldön természetes, ha egy ilyen zenés film megszületik, akkor annak van mindig egy valamilyen hordozón maga a zenéje, hogy az elérhető legyen. És akkor ezért így elkezdtük. Most már egyre kevésbé van, mert hát nem minden filmnek volt olyan zenei anyaga. Például nagyon érdekes, hogy a A kincsemnek volt egy olyan utóélete, amit én nem is gondoltam, de hát ott egészen remekbe szabott dolgot csinált Hrutka Robi. És ugye az egy nagyzenekari vonós zenekari dolog, és a Robi születésnapjára szervezett egy koncertet egy nagyzenekarral, és leadták  A kincsemet elejétől a végéig, és ott ültem, és nagyon nagyon érdekes volt, hogy akkor már nem vonta el a figyelmemet a kép, mert ugye én mindig a zenét képpel együtt nézem, sosem magában. És akkor ott döbbentem meg, hogy atyaisten, a Robi milyen isteni dolgot alkotott, mert akkor semmi másra nem kellett figyelnem, csak a zenére. És hát állati nagy sikere is volt. 

PP: Különben úgy tudom, hogy egyébként most is vannak ilyen mozik, ahol így játszák le, hogy- 

HG: Igen, ez egy- -szimfonikus- -igen ez a Kincsem Szimfony. És nagyon nagyon jól megy, nagyon sok városba. Az igen, a szegedi filharmonikusok zenélik alá úgy, hogy ők megkapták a dialógsávot, tehát hogy a film csak a dialóggal megy nagyvászonon, és ott élőben alázenélik, és egész különleges élményt nyújt. 

PP: El tudnál képzelni egy olyan filmet, ami te általad készített, rendezett film, amiben nincs zene? 

HG: Hát persze, de nehéz [nevet] az, hogy elgondolkozzam. Szerintem az jó, de nem. Szóval hogy- hogy én igen, de- -kevés filmet tudnék mondani, aminek nincs zenéje. Azért tehát most lehet a legelvadultabb művészfilm is, azért olyan zenék vannak hát most. Tarr Béla ikonikus harmonika zenék vannak a film alatt,  ami szerintem nagyon sokat segít azon az atmoszférán, amit ő szeretne sugallni a filmjeivel. Nem tudok elképzelni. [nevet] 

PP: Ez csak ilyen játék. 

HG: Emlékezzetek még a némafilmnél is, ugye az volt az első, hogy azt alázongorázták, tehát hogy valamilyen hangulatot azért ott is már a zenével tudtak elérni. 

PP: A Valami Amerika 2-ben ott már annyira. fontos része a zene, hogy konkrétan egy zenei előadást adnak elő a szereplők, vagy a történetnek a készülődése és az előadása ennek az East West nevű darabnak. Ez hogy született? 

HG: Hát igazából ugye terv nem volt, hogy lesz egy kettes film, de hát a nagy igény. [nevet] És akkor meg hát hogy sikerült egy olyan forgatókönyvet írnunk, amire én azt gondoltam, hogy--tud esetleg olyan nagy siker lenni, mint az első? És ugye adva volt, a szereplő karakterek azok adott voltak az egyesbe. A főszereplő ugye a Tamás, aki egy reklámfilm rendezője, hát az én voltam. Tehát ez ilyen nagyon személyes volt az első film, a második az már abszolút egy kitalált történet, de maguk a szereplők azok adottak voltak. Tehát hogy a főszereplőnk egy rendező fiatalember volt. És akkor  ez tűnt egy olyan dolognak, amit nagyon jól meg lehet csavarni  és izgalmas. 

PP: És akkor összeültél a Robival, Hrutka Robival, a zeneszerzővel, és akkor elkezdtetek dolgozni a különböző dalokon? 

Igen. Tehát egy ilyen nincs megírva. Ugye az az EastWest című musical. Csak úgy körülbelül tudtuk, hogy miről szól, mi ugye, azért bizonyos dialógok voltak benne. És akkor én mindig elmondtam a Robinak, hogy mi miről fog szólni, milyen hangulatú dolog kell. És akkor így készültek a dalok. 

PP: És akkor fölvettétek előre is a forgatásra? 

HG: Persze, hát azokat playback- elni kell ilyenkor a forgatáson, és ezek mind előre stúdióban fölvett összekevert dalok voltak. És akkor ott a forgatáson beadjuk ilyenkor, hogy a színész az pontosan tátogjon rá. 

HG: Milyen nagy sikert futott be Pálvölgyi Géza A magányos csónak című dala. Szegény kátya énekelte és az ment volna különben az eurovíziós dalfesztiválra. Aztán a végén a Kátya megijedt ettől az egésztől úgy érezte, hogy túl bulváros a dolog, és végül  visszakozott. 

PP: A legdrámaibb filmed eddig az a Toxikóma volt. A Toxikómánál mi volt a zenei képed? Vagy ha ezt a teljes képzavart lehet használni, tehát hogy itt nincsenek dalbetétek. Az elején van egy ének, de vagy egy koncert, de valójában nincsenek dalbetétek. Hogy itt a Toxikómánál hogy használod a zenét? 

HG: Ilyen szempontból ez is egy kicsit ilyen véletlen, hogy ott a főszereplő egy ilyen, mondjuk úgy, hogy egy alternatív együttesnek az énekese és akkor egy koncert jelenettel kezdődik. Úgyhogy így egy kicsit így adott volt, hogy egy olyan főcímet kell írni, amely egy kicsit alternatív zene. Ott is úgy megbeszéltük, hogy körülbelül mi a mondanivaló. Különben a vicc azt, hogy a Robi lassan ő írja a szövegeket is, tehát annak is ő írta a szövegét, és isteni szövegeket tud írni különben. És utána ott már csak filmzenéket kellett készítenie. Ilyen szempontból a Toxikómánál talán egy picit más volt az a metódus, mert ott a filmet mi összevágtuk, és akkor a már a vágott filmet adtuk oda neki. És akkor hát azért ő már így fél szavakból megért engem. És ugye ő ilyenkor azért annyiban felkészül, ha azt a forgatókönyvet is olvassa, tehát hogy azért  van elképzelése a dologról, és akkor én ott a Toxikómánál az volt nekem a a legfontosabb, és én ezt mondtam a Robinak is, hogy ez egy olyan drámai film, amit nagyon szeretném, ha maga a jelenetek és a dialógok és maga a szituáció hozná a drámát, és csak ott zenéljünk alá, ahol feltétlenül szükséges. Tehát azért abban nincs is emiatt szerintem sok zene. Vagy legalábbis én nagyon bízom benne, hogy jól működtek azok a jelenetek. Tehát azért nem sok helyre tettünk zenét, de sokszor kell, mert mert egyszerűen túl száraz az a jelenet, és ezt igényli a szem és a fül együtt, hogy egy ilyen fajta szinesztézia keletkezzen. Tehát jót tesz bizonyos jelenetnek, ha egy picit alá van zenélve. 

PP: A végén van egy dal, amit Nagy Bettina énekel, 

HG: Igen. 

PP: Amennyire tudom, és az angolul megy ez a dal. Hogy miért angolul énekel ő ott, ezen a felvételen? 

HG: Azt egy kicsit megbántam, bevallom őszintén, mert hát, mert utána annak lett egy magyar verziója, csakkésőbb csináltuk meg, hogy megint az volt, hogy a Robi írt egy dalt, és én abba beleszerettem, de addigra már sajnos ott emlékszem, hogy nagyon kapkodtunk, amit aztán végül kiderült, hogy tök felesleges, mert a Covid agyoncsapott minket, és két évig dobozban állt a film. Nem, nem akartuk azt a jelenetet akármilyen szöveggel megzavarni. Sokszor jólesik, hogy nem csak hangszer van, hanem ének is, de valahogy jobb, jobban esne, hogy a néző fejét ne zavarjuk össze valamilyen szöveggel, vagy ne adjunk a szájába valami dolgot, hanem merengjen ő el és gondolja át, hogy ott most mi van a szereplőnk fejében. Ilyenkor van, hogy azt mondjuk, hogy akkor legyen angol szöveg. Persze annak is passzolnia kell, mert nem, nem mindenki. 

Szóval sokan nem beszélnek angolul. Aki érti, értse, azzal se, annak se lesz nagy baja. És valahogy ott azt éreztük, hogy jó lesz az angol szöveggel, és annyira megszerettük a dalt, a Robi is, meg zseniális az a leányzó, aki ezt énekelte, hogy akkor mondtuk, hogy hát csináljunk már ebből egy magyar verziót, merthogy olyan jó. És akkor utána írta meg a Robi a magyar szövegét, és vettük fel. És akkor csináltunk egy videoklipet, és a videoklip már magyarul szól, és anyagi okai voltak, mert nagyon kicseréltem volna. Az az igazság. Megbántam, hogy az angol verzió lett alatta, csak akkor már kész volt, dobozban voltak. Az egy nagy nagy dolog ilyenkor újra csinálni az egész filmnek a hangját. 

A Robi nagyon tudott egy olyan szöveget írni hozzá, ami tényleg csak így ért. Szóval nem szájbarágós volt, hanem csak hangulatot festett és  nem zavarta volna egyáltalán. Szóval azt kifejezetten, tényleg szívem szerint lecseréltem volna. 

PP: És hogyha Hrutka Robi nem érne rá a következő filmednél, mert éppen nem tudom, Hollywoodba szólítják. Viszont te is pont egy nagyfilmet készítesz, és azt mondja neked a producered, hogy Gábor, mondj egy nevet. 

HG: Sok jó zeneszerző van, és nem is szeretnék most kiemelni, inkább csak érdekességnek. A Kincsem annak éreztem, hogy zeneiségében ez egy nagyon nagy falat, és nekem az volt az elképzelésem egy kicsit ahhoz az egész filmre is, hogy hogy komolyzene, de tegyünk bele mai izgalmas hangzásokat is, tehát hogy legyen még annak ellenére is egy kicsit ilyen trendy dolog, mint annak ellenére, hogy ugye nagy szimfonikus zenekar jön. És akkor odamentem a Robihoz, hogy Robi drága, ez olyan fontos az életemben, hogy én ezt most megversenyeztetem. És összeraktunk a film, vagy nem is a filmből, de ilyen filmekből egy olyan hangulati részt, ami így azt gondoltam, hogy ilyesmi lesz a Kincsem, és ezt odaadtam négy zeneszerzőnek, és mondtam, hogy kérem vissza a pendrive-on név nélkül lezárt borítékban. És meghallgattam mind a négyet, és egy kimagaslóan jó volt. És a Robi volt. [nevet] Úgyhogy azért bajban lennék, ha nagyon ragaszkodom hozzá, mert meg már így nagyon megszoktuk egymást. De tényleg sok-sok tehetséges fiatal is van különben a pályán. 

PP: És egy utolsó kérdés, hogy ha nem saját film és magyar film, akkor van- e olyan, ami nagyon emlékezetes számodra? Filmzene szempontjából.

HG: Igen, gondoltam, hogy a kérdés ez. Húha. 

PP: Végülis Tar Bélát mondtad, tehát ő megmaradt. 

HG: Az megmaradt, (nevet )azért is különben, [nevet] mert van egy rövidfilmem Bűnös város címmel, és annak hát ugye az egy picit ilyen idézőjelbe tett művészfilm. Tehát egy picit inkább úgy mondom, hogy görbe tükröt akar mutatni a művészfilmeknek, és annak a zenéjét szintén a Robi csinálta, és mondtam, hogy olyasmi legyen, mint amilyeket a Béla szokott a filmjei alá írni, és nagyon jól megcsinálta. Jaj, nem tudom, most így hirtelen nem akarok hülyeséget mondani, de nem tudok most így kiemelni, gondolkozom. A vicc az, hogy azért én azt vallom, hogy az a jó filmzene, ami a film alá bekúszik, és nem nagyon veszed észre, ami most egy picit ilyen ellentmondásos, de tényleg azt gondolom, hogy az a jó filmzene, ami hozzátesz, persze hozzáad, és hogyha lekapcsolnád a filmzenét, akkor lehet, hogy már száraz és egy kicsit ilyen idegen lenne, de hogy ha tolakodó a filmzene és arra és és úgy jövök ki a moziból, hogy hú, de jó filmzenéje volt, az nem biztos, hogy jó. Tehát én  azt a filmzenét szeretem, ami lopakodik ott a jelenetek alatt. 

PP: Köszönöm Herendi Gábornak a beszélgetést. Jövő szerdán Márkos Albert zeneszerző lesz a vendégem, aki többek között a Lefkovicshék gyászolnak című film zenéjének születéséről is mesél. A hallgatóknak szeretettel ajánlom a Filmio streaming platform böngészését, mert itt a műsorban szóba került magyar filmeket kiváló minőségben megnézhetik. Az epizód zenei listája és további érdekességek megtalálhatóak a Facebook oldalunkon. A beszélgetés bővített verziója podcast formában is elérhető már. 

A képzene szerkesztője Weidinger Gabriella, producere pedig Kalle Gábor volt. Én, Politzer Péter vagyok, köszönöm, hogy meghallgattak minket. Várom Önöket jövő héten is!