KépZene #04 Kovács György

A filmzenei beszélgetés létrejöttét az NFI támogatta.

Kovács György: A zenében nekem az első a hangulat, hogy milyen hangulatot akarok létrehozni. Mindig ezt kellett eldöntenem, és utána furcsa módon, mikor ezt úgy eldöntöttem, egy dallam úgy be is ugrott. 

És akkor mondom ezt félreteszem, mert hát nem lehet ilyen ad hoc, rögtön elfogadni valamit, és végül majdnem mindig visszatértem ahhoz, mert az volt a legjobb ötlet és a legmegfelelőbb. 

Politzer Péter: Szeretettel köszöntöm a Képzene mai hallgatóit és vendégemet, Kovács György zeneszerzőt, hangmérnököt. Különösen nagy öröm számomra, hogy Gyuri elfogadta a meghívásunkat, hiszen ő egészen különleges szereplője a magyar filmgyártás történetének. Hangmérnökként több mint 100 játékfilm és hetven hanglemez, köztük számos LGT, Zorán, Hobo és Bikini kiadvány fűződik a nevéhez. Emellett számos emblematikus magyar film zeneszerzőjeként is maradandót alkotott. Olyan elismert rendezőkkel dolgozott együtt, mint Gyarmati Lívia, Sándor Pál, Sára Sándor és Tarr Béla. Gyuri munkásságát nem csak a hazai közönség, hanem világsztárok is elismerték. Dolgozott például a legendás Marcello Mastroiannival, valamint ő volt a hangmérnöke a Queen budapesti koncertjéről készült filmnek is. 

Több korszakalkotó filmhez járult hozzá, ő szerezte a zenét András Ferenc filmjeihez, például a Dökkeselyűhöz és a Nagy Generációhoz. Emellett Mészáros Márta Örökbefogadás című filmjének zeneszerzőjeként is kiemelkedőt alkotott. Ez a film elnyerte a berlini filmfesztivál fődíját, az Aranymedvét. 

PP: Annak a filmnek vagy általában a zeneszerzője, meg hangmérnöke is, vagy ezek nem függenek össze? 

KGY: Nem, ezek általában összefüggenek, tehát bizonyos százalékban egy olyan 85%-ban a saját magam által kevert filmeknek a zenéjét szereztem, de van olyan 15%, ahol kolléga, kedves kolléga segített nekem. 

PP: És melyik volt előbb? A hang vagy a zene? 

KGY: A zene volt előbb, de nem a zeneszerzés. Tehát én gyerekkoromban, nem is tudom honnan, mert családi indíttatásom efelé nem volt. Teljesen zenebolond voltam, de olyan mértékben, hogy nekem annál nagyobb ajándékot nem tudtak a szüleim adni, mint hogy az Operák könyvét kaptam meg [nevet] születésnapomra. Nagyon- nagyon szeretem a klasszikus zenét. Tehát nekem például az, hogy akkori ötvenes táncczenék, ez nekem nem létezett, ez nem érdekelt, és nem, ez nem volt egy műfaj, ami számomra érdekes volt. 

PP: Milyen hangszeren tanultál? 

KGY: Kérlek szépen, én elkezdtem a szokásos zongorán, de miután nem volt zongoránk, egy idő után, amikor már olyan szintre értem, hogy napi gyakorlás kellett volna ahhoz, hogy tovább tudjak lépni, akkor a család úgy döntött, hogy válasszak valamilyen más hangszert, mert belátható időn belül zongorát nem tudunk venni. Néztem, hogy milyen fúvós hangszer, az a legegyszerűbb, mert azt megfogja az ember egy kis tokba, és akkor tudja magával cipelni. Nem úgy, mint a zongorát, azt még tologatni is nehéz. Úgyhogy elmentem, én Kőbányán születtem, és hosszú ideig ott is laktam. Első László Gimnáziumnak a zeneiskolájába. És ugye szeretnék trombitálni. Hú, mondták, hogy ez nagyon komoly baj, mert most vitték el az utolsó trombitát, úgyhogy nem tudnak hangszert adni. De van harsonájuk. Mondom, az mi? Hát mondták, az, amit így húzogatni is lehet vagy kell. Ja, mondom, ezt ilyen amerikai filmekben láttam, hogy a harsona jó. Hát mondom, hát ha nincs trombita, akkor jó lesz a harsona is. A fúvós hangszerekkel egy bizonyos szintet nagyon gyorsan el lehet érni. 

PP: Igen? 

KGY: Tehát olyan, hogy háromnegyed év múlva, ahogy megkaptam a hangszert, az Edox Központi Zenekarnak a basszuspozonosa lettem. Volt egy olyan osztályfőnöki óránk a gimnáziumban, hogy ki mi szeretne lenni. Engem megkérdezett a Tihanyi tanár úr. Hát azt mondom, én nem tudom. Hát én a zenét fantasztikusan szeretem, mindennél jobban szeretem, de amellett én bütykölök is rádiókat is, csináltam már egysöves rádiót meg tranzisztorosokat. Hát azt mondja, akkor legyél hangmérnök. Hú, az mi? Fogalmam se volt, hogy mi az, hogy hangmérnök. Azt mondja segítek. Menj el a Könyves Kálmán körúti filmgyárba, ott van nekem a Ludovikás társam, és mondd el, hogy mi érdekel téged, és ő fog segíteni. Tényleg el is mentem. Azt a Ludovikás társat, Nemeskürt Istvánnak hívták. Hát azt mondja, hát a zene is meg technika, legyél hangmérnök! Hanem akkor még a hangmérnökséghez egyetemet kellett végezni, tehát egyetemi végzettség kellett. Érted? És hiába ez a régi megszokott szöveg volt otthonról, hogy végezd el az egyetemet, és akkor ha tehetséges vagy, akkor lehetsz zenész. 

PP: Bocsánat, azt megkérdeztem, hogy hányban vagyunk? 

KGY: Hát ez olyan ötvennyolc, ötvenkilenc. Igen, mert hatvantól jártam az egyetemre. És akkor az egyetemen összetalálkoztam a kedves tankörtársammal, aki viszont iszonyatos nagy korabeli zenegyűjtő volt. Azt mondtam ez engem nem érdekel, ne hülyéskedjek. Azt mondja gyere föl hozzám, és mutatok majd, hogy ezek nagyon jó zenék. És hát akkor ismertem a Shadows-t meg a Cliff Richards-ot, a Champs meg egy csomó akkor menő zenekart. Mondom, ez tényleg nem rossz. Mondta, hogy csináljunk mi is egy zenekart. Egyetemi tankörtársakból összeállt egy Futurama nevű zenekar. Nekem nagy előnyöm volt ez a zenei előképzettség. Nekem volt a zenekarvezetés mellett is a fő szerepem, hogy a Radio Luxemburg-ot hallgassam, és ami tetszik, rögtön le is írtam, úgyhogy írtam a basszust és az akkordmenetet. Még egy fantasztikus dologról elfeledkeztem, hogy a Sándor Palinak a Kitörés című főiskolás vizsgafilmjének mi játszottuk a Futurama együttes játszotta a Kísérő zenéjét, úgyhogy már akkor volt közünk a filmhez. A létünk legvégén ott kezdtünk már saját számokat írni. Egy-kettőt. Hát így visszahallgatva nem is olyan túl jók. Nem is voltak túl jók. 

PP: Az egyetemen milyen szakot végeztél? 

KGY: A villamosmérnöki karnak a Híradástechnikai szakát végeztem. Avval fogadtak nagyon kedvesen a filmgyárban, hogy hát, ha azt gondoltad, hogy itt hangmérnök leszel, az nem leszel. Hangtechnológiára kerültem, ahol forrasztani kellett, javítani kellett erősítőket, stb.-et. Kitalálta a Fék György szintén hangmérnök kolléga, hogy alakítsuk meg ketten az úgynevezett Neo ügyeletet, ami azt jelenti, hogy egész más helyiségben volt a filmkeverés, és a keverésnél mindig az volt, ha bármilyen műszaki probléma volt, akkor megálltak telefon a hangtechnológiára, és akkor ment át valaki és megjavította, megoldotta a problémát. Ez nagyon bevált, mert akkor végig ott ültünk a keverésen, és ha bármi adódott, akkor pillanatokon belül meg lehetett javítani, de ezáltal közelebb kerültünk a produkciókhoz. 

PP: És kik voltak akkor azok a hangmérnökök, akiktől te így tanulni tudtál? 

KGY: Kérlek szépen, akkor a Pintér György volt egy nagyon menő hangmérnök, Arató János. Mondom így óhatatlanul mi is bekerültünk a produkciókba. Olyan volt például, hogy a Sándor Palinak keverte a Peller Karcsi, a Bohóc a falont, és kaptam egy potit úgy, hogy bent ül a  már nem emlékszem, hogy ki a szereplő egy ilyen zárt helyen és kívül csöpög az eső. És az eső csöpögés azt nekem kellett behúzni, úgyhogy nagy élmény volt. 

KGY: Megkeresett a Gyarmati Lívia, ő is kőbányai volt. Több kisfilmet csináltunk együtt. Aztán miután a férje, a Böszörményi Géza a Balázs Béla Stúdió vezetőségében volt, akkor Sipos István kollégámmal megbeszéltük, hogy menjünk a Balázs Bélába, mert ott rengeteg film készül, és akkor föl is vettek minket, és valóban nagyon sok. Ott András Ferenctől Jeles Andrásig, Vitézy Lászlótól a Dárdai Hugóig, szóval csomó mindenkivel tudtunk filmet csinálni, és nagyon jó ilyen ugródeszka volt. Kitalálta a két hangmérnök, a Pintér meg a Arató, hogy bevezetik a vezető hangmérnöki rendszert, és ők kevernek minden filmet, és ők veszik fel minden filmnek a zenéjét, és ezeket a kulimunkákat meg arra érdemeseknek szétosztják. Úgyhogy egy csomó filmnek én csináltam nem tudom az atmoszféráit vagy a zajozását, zajszinkront. Mígnem jött a Lívia, hogy Gyuri, csinálok egy filmet. Nagyon szeretném, ha te lennél a hangmérnök. Hát mondok, én is nagyon szeretném, de én úgy tudom, hogy most nem lehetek. Teljesen kiborult magából, hogy ilyen nincs, hogy ő engem szeretne. 

Fölment az igazgatóhoz, és kibulizta. Ez volt az Álljon meg a menet című film. Ez volt az első nagyjátékfilmem. Ez, mint kiderült, még nemcsak hogy első filmem, hanem még dobantó deszkát is jelentett a hanglemezipar felé, mert ennek a Barta volt a zeneszerzője, és így megismerkedtem az LGT-vel. Egy playbackfelvételre kellett kimenni a Vígszínházba. Akkor nagyon nehéz volt, mert ilyen kitelepülős berendezés nem volt, úgyhogy vittem egy csomó mono magnót meg keverőket és evvel vettem föl a playback zenét. Legelőször a Laux (Laux József) hallgatott meg, azt mondja, hogy ez nagyon jól szól. Utána Pici(Presser Gábor) is meghallgatta, majd közölte, hogy következő lemezünket te veszed fel. 

Ez ugye el is felejtettem, hát ezt bárki mondhatja, és tényleg egyszerűen kopogtattak, hogy akkor az ígéretet beváltják. Első lemezem az, ha jól emlékszem olyan hetvenháromban a Mindig magasabbra. Ez volt a lemez, ezen volt az Álomarcú lány, a Szólj rám, ha hangosan énekelek, meg egy csomó nagyon nagy sláger. 

PP: Az, hogy ilyen nagy, nagyon menő, híres zenekarnak lettél a stúdió hangmérnöke, az nem befolyásolta a filmes munkáidat? 

KGY: Nem befolyásolta egyáltalán. Tehát paralel gyönyörűen megfértek. Igen, és én tudtam koordinálni, hogy amikor lemezt csinálok, akkor nincs filmes munkám, és úgyhogy ez semmiféleképpen nem befolyásolta. Gyarmati Lívia után jött András Ferenc, Szász Péter egy-egy filmmel, akkor a Mészáros Márta, és furcsa módon a Mészáros Mártának a vágószobában ültünk a Kármentőnével (Kármentő Andrásné)l és  

PP: Ő volt a vágója a filmnek. 

KGY: Ő volt a vágója a filmnek. Bocsánat, igen. Kérdezte Mártát, hogy ki lesz a zeneszerző? Mit tudom én mondta Márta, nagyon lezser ember a Márta. Azt mondja, hát itt van a Gyuri, azt mondja hát tanult zenét, hát miért nem ő lesz jó? Azt mondja legyen a Gyuri. Úgyhogy voltaképp ilyen.  Akkor nem is tudtam, hogy ez milyen komoly dolog. 

PP: Ez az Örökbefogadás? 

KGY : Igen, az Örökbefogadás. 

PP: Az Örökbefogadás az első filmje volt. 

KGY: Igen, igen. 

PP: Mészáros Mártának. És akkor nem is volt előre kitalálva, hogy lesz benne zene. Tehát már vágták a filmet, amikor egyszer csak fölmerült, hogy kéne. 

KGY: Igen. De biztos, hogy volt olyan, hogy megbeszélték, hogy majd ide zene, oda. Utána otthon kezdtem. Atyaista, mit vállaltam én? Hát hogy fogom én ezt tudni megcsinálni? De elég eléggé összejött a dolog, úgyhogy utána még a Mártának azt hiszem három filmjének én voltam a zeneszerzője, tehát valószínű meg volt elégedve. [áthallás] [nevetés] 

PP: És akkor ezeknek a filmeknek a hangját is te vetted fel? 

KGY: Igen. 

PP: És te is keverted? 

KGY: Igen. 

PP: És akkor a zenéket is írtad. Mi volt ennek a mondjuk szűkítsük le, akkor kettőnek, hogy zene és a hangnak a viszonya vagy a hogy hogyan próbáltad a történetet segíteni ezekkel? 

KGY: Tehát eleve a hang az egy fantasztikus művészi eszköz. Itt mindenki mondhatja, hogy ez technikai művészet. Igen, de a művészet része. Ugyanígy technikai művészet a kép, ugye? A képfelvétel, tehát itt a zene meg a film hangja, az atmoszférája, a zörejei, a színészek megszólalása. Ez mind-mind érzelmi hatást gyakorol a nézőre, és megélhetőbbé teszi a képet meg a film egészét. Én szerintem én a zenét, mint egy fontos, de alkotórészének tekintettem a filmhangnak. Nekem annyi előnyöm volt, hogy én precízen éreztem, meg tudtam, hogy miket akar kifejezni a rendező, mert benne voltam a produkcióban. 

PP: Mert ott voltál a forgatáson végig, tehát minden jelenetnek tudtad a motivációját. 

KGY: Igen, nem mindegyiknél voltam ott. Nem, mert akkoriban úgynevezett vezérang forgatás volt. Volt olyan csapatom, hogy volt egy vezérang felvevő, egy mikrofonos meg segédmikrofonos, de közben a vágás alatt meg egyáltalán, szóval beszélgettünk sokat a rendezőkkel, hogy mit szeretne elérni.

PP: A zene. Engem az az érintett meg a filmben, hogy ahogy a képek. Koltay Lajos volt az operatőr, és ahogy a képekkel a két nőnek a történetét meséli, ezek nagyon ilyen szűk beállítások, ilyen varió részleteket mutat be. És a zenében is azt éreztem, hogy ilyen finom részletekkel dolgozó dallamok vannak benne. És ugyanígy a hangban is, hogy nem nincsenek ilyen nagyon erős, nagy atmoszférák, hanem minden csak olyan finoman jelez meg. 

KGY: Köszönöm szépen, hogy ezt így elmondtad, mert eleve én először három zenészre gondoltam, a végén még ilyen effektekre. Még egy dobost is megkértem, aki a Kőszegi Imre volt akkor, tehát nem egy ilyen nagyobb és hangosabb és egy alt fuvola. Az rögtön beugrott nekem, hogy Bereg Katit látom, az egy alt fuvola. Érted? És operaházból jött a fuvolista Ernő, és azt élveztem, hogy ahány film, hát nyilván annyi hangulat, meg annyi igény, zenekari összeállítás, meg annyiféle hangzás, és mégis én úgy érzem, hogy mégis mindegyikről lehet hallani, hogy én írtam. 

PP: Vissza akarnék térni, bocsánat egy percre az Örökbefogadásra, merthogy ott többször vannak háttérzenék, tehát a kocsmában, étteremben ülnek, és akkor ott megy egy ilyen háttér. 

KGY: A fő dallamomból  Dobsa Sándor játszik. 

PP: N,a ez érdekes, Azokat is te írtad? 

KGY: Igen és azon kívül. 

PP: Azt figyeltem a 9 hónapban, hogy hogy egy- egy térnek van egy sajátos, jellegzetes atmoszférája, de nagyon minimálisan. Tehát a lakásban egy óra ketyegést hallunk végig. Amikor azt hiszem lemennek, lemegy a szüleihez, akkor a falura, egy tanyára, akkor csak kutyaugatást hallunk. Tehát azt figyeltem, hogy minthogyha ezeknek is lenne valami zenéje vagy ritmusa az öregeknek. 

KGY: Ez szintén az,hogy mit akarunk kifejezni vele. Ez a legelső dolog. Egyrészt a helyre jellemző zörejek, atmoszférák kellenek, másodsorban meg a jelenet hangulatához képest vagy ellene dolgozunk egy kicsit a hangulatnak, vagy segítjük azt, hogy jobban átélhető legyen az egész jelenet. Tehát így kell, így választom ki. Visszaugrom egy pillanatra az Álljon meg a menethez. Az ilyen fiatal munkások között van olyan, hogy a gyárban reszelnek. Mutat neki a kedves kollégája egy ilyen pornóképet. Azt találtam ki, hogy a reszelő, szóval valami érdekes hangot adjon. Mindig bejött a nevetés ezen. Tehát reszelt, reszelt, rendes, normál hangon. Majd megcsikorgattuk, meg kicsit lejjebb vittük, és tehát ott az ez. Ez segítette elő a jelenetnek a viccességét. 

PP: Én azt érzem, hogy van egy zenisége ezeknek az atmoszféráknak a filmjeiben. 

KGY: Igen, legalábbis ennek a zenével együtt kell kell működnie. 

KGY: Tehát, hogy a hang mennyire megváltoztatja a színészi játékot? Hát nézd meg, egy agyonmagyarázott, agyonmimikázott némafilmet, mert muszáj volt, hogy egyáltalán a közönség megértse, hogy mit akar kifejezni. Nem volt elég az a kis felirat, ami közbe beugrott, és itt meg abban a pillanatban, hogy valaki elkezd mimikázni és túlságosan reagál, úgy leugrik történetről meg a képről, és úgy egyszerűsödik és emberiesedik a színész játéka is. Úgyhogy érdekes kölcsönhatásban van a hanggal. 

PP: Queen filmről szeretnélek kérdezni. A Queen ‘86-ban játszott ‘85-ben odott budapesti koncertet, amiből készült egy koncertfilm, aminek te voltál a hangmérnöke. Ott milyen kihívások voltak? Hogy hogyan lehet egy Népstádion koncertet hangban visszaadni?

KGY: A filmhangban rögzíteni. Megmondom ott sok segítséget kaptam az angol stából. Mi voltaképpen a dokumentum részeket vettük fel, tehát amikor nem tudom, a Mercuryt elkísérjük Szentendrére, akkor a  Hungaroringre, tehát ezeket, ezeket vettük föl, és ott végig a surroundot vettem föl a koncerten, tehát ami majd hátra kerül, nagyrészt az ő stúdiójukkal nem tudtam konkurálni, mert akkor volt nekem egy sztereó magnóm. Megérkezett az akkori hangmérnökük, aki a lemezeket is csinálta, két darab 24 sávos Studer az Studer magnóval, mikor a zeneteremben volt a 8 sávos Ampex, úgyhogy evvel nem tudtam, tehát ez megvolt egyezve. Ők kijavítják a javítandókat, mert furcsa módon még a Mercurynek is voltak hamis hangjai. Nem sok tehát magyarán mondva, ami elöl frontba szól, azt tőlük kaptam meg. Igen, és akkor azt kellett összefésülni a hátulra, tehát a surrounddal szinkronba tenni, meg hangszínelni egy kicsit, mert azt kellett.  [taps] 

KGY: Az András Ferenccel én még.., ő, mint másodasszisztens dolgozott az Szász Péternek a Kapaszkodj a fellegekbe című filmjében, és ott barátkoztunk össze. Már a főiskolás vizsgafilmjeit is megkért, hogy én forgassam. És mindig beszélgettünk és nagyon jóban voltunk. Mondta, hogy olvassam el. A Munkácsi Miklósnak van egy nagyon jó novellája, a Dögkeselyű, és ő abból szeretne filmet csinálni. És mikor elkezdtek forgatni, akkor közölte és a zenét meg te fogod csinálni. 

Akkoriban francia újhullámra hivatkoztak, hogy ott is nem eredeti hanggal forgatnak, mert a rendező az utolsó pillanatig kézben akarja tartani még a színészeknek a beszédét is. 

PP: Tehát akkor folyamatosan felvették a hangot a jelenetekben, de minden le lett utószinkronizálva.

KGY:  Így van. Teljes utószinkron. 

KGY: Azokat már mind én csináltam, tehát az utószinkront, az atmoszférákat, zajszinkront, zenefelvételt, keverést, fény-átírást. Ez volt az. Ez volt a munka. Na, úgyhogy a Dögkeselyűt ott is összeállítottam , és egy jó kis ütős zenekart. 

PP: Előbb volt a zenekar, vagy hogy oké, elolvastad a regényt, kijártál a forgatásra, és akkor már megvolt benned a motívum, vagy dallam, vagy ahhoz kellett már egy vágás?

KGY: Ahhoz kellett vágás. De akkor már valami volt bennem, hogy minek kéne lenni. 

PP: Mi volt, meg lehet ezt fogalmazni, hogy mi volt az a nem hangban? 

KGY: Ez olyan, hogy olyan zene kéne ide, mintha egy amerikai krimi lenne. Tehát ez volt az elképzelésem. Mindenesetre még Japánból is kaptam dicsérő szavakat. V- Motoroknak a zenészeivel csináltam billentyűs a dobos, basszusost külön kértünk, a gitáros meg nem érkezett meg, úgyhogy a James Karácsony játsza ezt a fantasztikus riffet. [zene] 

PP: Mennyi idő alatt vesztek föl egy ilyen zenét például? 

KGY: Azt egy nap alatt vettük föl. 

PP: A teljes filmzenét? 

KGY: A teljes filmzenét, azt egy nap alatt vettük föl. Igen, mert voltaképp az egy motívum, az végig egy motívumból építkezik. Utána másnap össze kellett keverni, tehát azt már ott már sávosan tudtam dolgozni a zeneteremben, mert ott volt 8 sávos ampex, és akkor a nyolc sávra. Egy kevés nagyon kevés volt, különösen a Queen-nek a 48 sávjához képest, úgyhogy ott rá voltunk arra kényszerítve, még a lemeznél is, hogy egy alapot fölvegyünk és egy alapot össze kellett keverni két sávra, és akkor azt beírni a következő nyolc sáv elejére. Az első két sáv, és akkor még mindig marad hat sáv rájátszásokra, meg énekre. 

PP: Ha mondjuk szeretnénk valamilyen oknál fogva kiadni a magyar filmzenének a jellegzetes dalait, akkor ezek az eredeti felvételek hozzáférhetőek?

KGY: Hát én nem sok jóval kecsegtetlek. 

Én a YouTube-ról szedtem le, de ott is egy csomó hibás felírás van, amiért szétrobbanok. Ha véletlenül készül róla egy datát írás, akkor az egy kincset ér. Mert közben csináljuk a filmlaborban a filmdigitalizálásokat és hát nagyon nehéz hozzá jó minőségű anyagot találni. 

PP: Ezeket kidobták akkor ezek szerint valamikor még a kilencvenes évek elején arról beszélünk?

KGY: Tehát olyan volt például, hogy a Kopasz kutyának a lemezét nem akarta kiadni a Hanglemezgyár, és pont amikor komolyan mondom, mint rossz filmekben van. Másnap jött, amikor kidobtak mindent egy garázsba, ilyen púpban álltak a zenefelvételek, meg a kevertek, és akkor mondták mégis kiadják, úgyhogy kérik a kevert hangot. De nekem nem tudom. Kb. 6 órába tellett ott megkeresni, hogy hol van a kevert hang, és így a Kopasz kutya így jelenhetett meg. 

PP: A következő nagy munka, vagy nagy film az A nagy generáció volt. 

KGY: Egész más munka, vagy más zenét követel, az már nem egy motívumos, mert ott volt olyan, hogy más zenéje volt a Cserhalmi- Eperjes duónak, más a Dorottyának, mert van az a szerelmi motívum, ami egy úgynevezett fretless basszusgitárral készült, és utána szólal meg a Dés Laci szaxofonja. Ez fantasztikus. [szaxofon zene] 

PP: Ilyenkor az András Ferenccel leültetek megbeszélni ezt, vagy csak lejátszottad neki, vagy  hogy ment a kommunikáció? 

KGY: Teljesen rám bízta, még a zenefelvételre se jött el, csak másnap mondta „Ú, nagyon jó, nagyon jó." 

PP: Ez egy nagyon nagy elfogadás és egy nagyon nagy bizalom- 

KGY: Persze, persze. 

PP: a rendező részéről és megbecsülés. 

KGY: Nem tudom. 

PP: merthogy ezt nem hanyagságnak gondolnám. 

KGY: Nem hiszem, én sem hiszem, persze. 

PP: Rábíz arra, aki ért hozzá és megbízik benne. 

KGY: Igen, igen, igen. 

PP: Még a nagy generációhoz azt szeretném megkérdezni, hogy többször van a filmben konkrét zene, tehát például a van az Elvis klub, ahol Elvis dalok szólnak többször is. Ugye az elején, a film elején nagyon meghatározó az Omega Klub, az Omega zenekar, illetve a Szikora Robi és a Gidák is ott csikidámoznak a filmben. Hogy ezeket ki kérte, kikérte a véleményedet, vagy ezek bele voltak írva a könyvbe? Bereményi megírta? 

KGY: Igen, igen, igen. Ez nem. Nem konzultáltunk ez ügyben.

PP: Van-e olyan magyar filmzeneszerző, akinek a munkáját vagy egy filmjét így ki tudnád emelni, hogy szerinted fontos vagy érdekes? Vagy te szeretted volna azt csinálni például? 

KGY: Hát, ilyen például Darvas Feri, Darvas Ferenc. Hát , mind a két kedvenc filmemnek ő írta a zenéjét, a Bereményi filmeknek. Ami egyszerűen nem tudom. Nekem csúcs a magyar filmgyártásban. A Tanítványok is, meg az Eldorádó is. 

PP: Kérdéznélek egy olyan filmről, aminek te voltál a hangmérnöke, de a zenéjét nem te csináltad. Ez a Miss Arizona. És engem az érdekelne, hogy ebben ugye Marcello Mastroianni és Hanna Schygulla is játszik. Egy Sándor Pál film. Egy egy olasz úr volt a zeneszerzője. Viszont többször is vannak benne akár magyarul előadott dalok. Ezeknek emlékszel még a felvételére, vagy hogyan történt? 

KGY: Na most itt az az érdekes, hogy olaszok rögtön közölték, hogy az Armando Trovajoli nem hajlandó idejönni, neki van stúdiója Rómában, ő csak ott hajlandó dolgozni. Erre a Sándor Pali kitalálta, hogy vigyek ki egy pár felvételt, és hát beszéljük meg, hogy miért nem itt csináljuk a zenefelvételeket. Kimentünk. Egy fantasztikus ember volt, egy olyan, olyan, eleve egy mély, zengő hangja volt. És akkor a Palikával kimentünk a Sándor Palival 

és mondta, hogy jó ez a Budapest nóta, de nem tud még mást? Leült és körülbelül tíz nótát mutatott, hogy ez vagy ez vagy az. Teli volt a Pali fantasztikus profi volt, fantasztikus profi volt. Körülbelül öt perc után ilyen apa-fia viszony keletkezett kettőnk között, és jött Budapestre. Akkor már azt hiszem, hogy öt vagy hat nótát ott fölvettek és az összes többit, több mint a felét mi vettük föl. Hát itt olyan volt, kérlek szépen, hogy két verzióban vettük föl, egyrészt angolul és utána rögtön magyarul. 

PP: Az eredeti nem olasz nyelv? 

KGY: Nem, nem. 

KGY: Angolul vettük föl, tehát a Schygulla elénekelte az ő nótáját rendesen, angolul. És akkor jött a Kovács Kati, mint magyar Schygulla, és ő is elénekelte. Még a kísérőzenét is itt vette fel, tehát a rendes nagyzenekari kísérőzenét. Voltaképp ez egy ilyen kicsit, kicsit személyes sikernek is éreztem, hogy.... 

PP: És Mastroianni mennyire volt, mennyire volt zeneien benne? Ugye zongorázik benne, táncol, énekel, de nem tudom eldönteni, amikor nézem, hogy ez neki mennyire jó neki. 

KGY: Feladata volt, csak feladata volt. Mastroianni egy.... Két nagy élményem van vele. Hadd mondjam azt? Az egyik nagy élményem a Mastroiannival, a Sirmionéban laktunk, és az egyik nóta pont ez az egy Budapesten, vagy nem tudom mi volt a címe pontosan. Annak a playback-jét egy hajó fedélzetén vettük fel, és ott a Schygulla, a kisgyerek meg a Mastroianni playbackeztek, és mikor befejeztük a felvételeket, jöttünk vissza, és egyszer csak azt hallom, hogy egy ilyen U alakú sétányszerűség volt, hogy vastaps. Megismerték a Mastroiannit és az ott járókelők-- egyszer annyira megható volt, hogy hihetetlen, hihetetlen! Vastapsban törtek ki aa járókelők , nyaralók meg ott lakók.  

A másik úgy megkeresett. Már nem is tudom, hogy hívatott vagy ő szólt, nem tudom. Hát szerepel egy másik filmben is. A Mihalkov rendezte, és van valami négy vagy öt mondat, amiért most Rómába föl kéne utaznia, és mi akkor egész Pármától még arrébb voltunk, és neki nincs kedve felutazni, hogy fölvenném-e ezeket. 

Hát mondom, hogy persze. Persze, hogy fölvesszük. És akkor bevittük a mi ágyneműinket is az ő szobájába, és csináltunk egy akusztikát. És ez került a Mihalkov filmre. 

PP: Fölvettétek és felküldték ? 

KGY: Így van. Igen, igen, ezt annyira nagyon természetesnek vette, úgyhogy megköszönte, de semmi nagyobb. Fantasztikus egy pali volt. 

PP: Nagyon köszönöm Kovács Györgynek a beszélgetést, akivel a magyar filmgyártás legtermékenyebb időszakáról beszélgettünk. Jövő héten is lesz képzene. Vendégünk Sándor Pál. A hallgatóknak szeretettel ajánlom a Filmio streaming platform böngészését, mert itt a műsorban szóba került magyar filmeket kiváló minőségben megnézhetik. Az epizód zenei listája és további érdekességek megtalálhatóak a Facebook oldalunkon. A beszélgetés bővített verziója podcast formában is elérhető már. 

A KépZene szerkesztője Weidinger Gabriella, producere pedig Karle Gábor volt. Én Politzer Péter vagyok, köszönöm, hogy meghallgattak minket, várom Önöket jövő héten is!