KépZene #06 Weyer Balázs

A filmzenei beszélgetés létrejöttét az NFI támogatta.

WEYER BALÁZS: Egy filmben többféle zene szólhat. Ugye, amit hagyományosan vagy nem tudom, hogy hagyományosan-e, de score-nak hívunk, tehát ami a filmhez szerzett zene, ugye azt nem kell külön jogosítani, azt kvázi a, a filmhez szerzi az erre felkért zeneszerző. És amikor jogosítás, ez azt jelenti, hogy ugye, ha egy létező zeneszámot használunk fel egy filmben, már létező zeneszámot, azt nem lehet csak úgy fölhasználni, hanem ahhoz kell az eredeti szerzőknek, illetve egyéb jogtulajdonosoknak, hangfelvételtulajdonosnak stb. az engedélye. 

Vagy még-- ez még olyan esetben is, ha mondjuk új felvételt készít a produkció egy már korábban létező szerzeményből. Nyilván akkor a hangfelvétel nem kell, de kell az átdolgozáshoz a szerzők engedélye. Ezt hívjuk jogosítványnak. Ugye, fura módon, ez egyfordított jogosítási logika, mert ilyenkor az adott zeneszámnak a megfilmesítési jogát vásárolja meg, vagy kér rá engedélyt a produkció. Tehát jogilag ez olyan, mintha a zenét megfilmesítenéd. 

POLITZER PÉTER : Szeretettel köszöntöm a Képzene hallgatóit és vendégemet, Weyer Balázst, akit nem csak újságíróként és zenei fesztiválok szervezőjeként ismerhetünk, hanem music supervisor-ként is. Nemsokára tisztázni fogjuk, hogy pontosan mi is ez a feladatkör, és hogy a munkájával hogyan formálja a filmek zenei világát. A vágási folyamatok során tapasztalom, hogy ma már mennyivel komplexebb a filmek zenei háttérmunkája, ezért szerettem volna ezt a szakmát megismertetni a hallgatókkal. 

Weyer Balázs a rendszerváltást követő újságíró generáció meghatározó alakja, az Origo egyik alapítója, majd főszerkesztője. Újságíróból lett zenei szakember. A Hangvető programigazgatója és a Budapest Ritmók kitalálója, szervezője. 

PP: Neked mi az első zenei élményed, vagy hogy találkoztál a zenével? 

WB: Apukámnak volt egy furulyája, amin a Tavaszi szelet tudta furulyázni. Én akkor nem tudtam még, hogy csak ezt az egyet tudja furulyázni, és fantasztikusnak tartottam, hogy ezt ő elfurulyázza, és azt hittem, hogy ez a furulyázás létező legmagasabb szintje. De hát nyilván, mert addigra nem hallottam mást. Később aztán megtudtam, hogy végül semmi mást nem tud. De ez is egy emlékem, hogy igen, nagyapám kórusban énekelt, erről is vannak emlékeim. 

PP: Jártál zeneiskolába?

WB: Zenetagozatos iskolába jártam, igen, már általánosban, ami ráadásul még a tagozatosnál is tagozatosabb zeneiskola volt, mert azt hiszem hét ilyen Kodály mintaiskola vagy micsoda volt az országban. És én az egyik ilyenbe jártam. 

PP: És mi a te hangszered? 

WB: Fafúvós tanszakon voltam, ami klarinétot jelentett ott, aztán később szaxofonra váltottam, mert 14 éves kor előtt nem nagyon lehet szaxofonozni, de én igaziból azt szerettem volna. 

PP: Van egy történet rólad, nem tudom, hogy már pontosan ki mesélte, csak ahogy ezt mondtad, eszembe jutott, hogy az Origós időkben lejártál, amikor főszerkesztője voltál az Origonak, lejártál a mélygarázsba és ott szaxofonoztál.

WB: Volt ilyen. Egyrészt a mélygarázsokban nagyon jó az akusztika, másrészt meg hogy azt hiszem, akkor kicsik voltak a gyerekek. Otthon nem nagyon tudtam,de hát én akkor már aktívan nem játszottam, tehát én azt, hogy aktív zenész legyek, ezt kb. huszonöt éves koromban abbahagytam. 

PP: Játszottál valami zenekarban?

WB: Játszottam több zenekarban is, de akkoriban még elsősorban ebben az underground indie vonalban kicsit jazz, aztán tehát a Agatha Christie Vidámpark. Mi volt még? Laza panel. Rövid ideig Sziámi. Nekem nagyon, nagyon bensőséges érzés azért játszani hangszerrel. Tehát nagyon, nagyon otthonos dolog még ma is. 

PP: És zeneszerzéssel próbálkoztál?

WB: Zeneszerzés az egy nagyon erős kifejezés, de hát, számokat írtunk annak idején. 

PP: Külön filmekhez nem gondolkoztál még abban, hogy esetleg kapsz egy könyvet, hogy akkor mondjuk te szereznéd hozzá a zenét? 

WB: Hát, hogy őszinte legyek, asszem meg tudnám ugrani, de én annak vagyok a híve, hogy mindenki csinálja azt, amiben a legjobb, és én nem ebben vagyok a legjobb és van más, aki ebben nálam jobb. 

PP: Mondanék fiktív filmeket, fiktív magyar filmeket. 

WB: És láttam-e ezeket a fiktív filmeket? (nevet)

PP: Igen, mikor akarod megnézni őket? De ha fölkérnének téged, mint zenei supervisor, [nevet] nem tudom, erről majd beszélünk, hogy ez pontosan hogy is kell kiejteni, akkor mit ajánlanál, milyen típusú zenét vagy zeneszerzőt ajánlanál hozzájuk? 

WB: Hú, de izgi! 

PP: Az első, az egy kilencvenes évek második felében játszódó krimi, amikor mentek ezek a nagy leszámolások, robbantások, Aranykéz utca, ilyesmi. Ez egy ilyen noir-os, kiégett pesti nyomozó történetén keresztül ismerjük meg az alvilágot.

WB: A kilencvenes évekbeli a film is, vagy a sztori a kilencvenes. 

PP: A sztori. Tehát a film is minden most készülne. Csak a történet. 

WB: Azt hiszem, hogy nincs nincs jó, jól passzoló létező zene ehhez, vagy létező soundtrack. Egyrészt mert hát hogy mondjam, mint minden, vagy nagyon sokminden nálunk, ugye ez is egyfajta béna másolata volt a maffiának. És a zene is, amit ha ezt tudnánk passzítani is valószínűleg a béna másolata lenne annak, amit találhatnánk, de az még hogyha hű is lenne, de abból valószínűleg nem lenne egy jó dramaturgia zenei értelemben, úgyhogy lehet, hogy inkább valami olyasmit választanék, hogyha belegondolok, hogy ők ilyen vanabi nagyfiúk voltak, és hogy inkább valami olyat választanék, ami mozi az ő fejükben mehetett saját magukról, mint van a Bikrről. Tehát lehet, hogy valamilyen modernizált harmincas évekbeli swinget mondjuk a Subtones. Ja lehet igen, hogy a Subicz Gábort hívnám fel először, a Subtones-ból, ami nagyon jó, ilyen kortárs, edgy megközelítése ennek a soundnak. 

PP: Érdekel, merthogy már most ezzel a zeneválasztással az egész történet meg a dramaturgiát elindítod egy irányba. Tehát nem aláfestést javasolsz, hanem valamifajta más történetvezetést? 

WB: Sokféleképpen el lehet egy ilyen úton indulni, de igen, mondjuk az egyik, az egyik első, hogy útelágazás ebben az az, hogy azt a mozit akarod aláfestani, amit a néző lát, vagy azt, amiben a szereplők vannak, és ezzel hívod meg a nézőt az övékbe. Tehát egy ilyen külső-belső szemszög az egyik, ami ami közül választani kell ilyen esetben. 

PP: Igen, ez valószínűleg amióta a film alatt megy zene, ez egy állandó kérdés, nem? Hogy vajon. Talán igen. Egyébként játék. Azért ez is művi helyzet, mert nyilván egy rendezővel ilyenkor az ember elkezd beszélgetni azért, mielőtt ezeket a kérdéseket fölteszi. 

PP:  Nálad például ez hogy szokott történni, hogy kapsz egy forgatókönyvet, elolvasod, leülsz a rendezővel? Már akkor javasolsz  zenei világot? 

WB: Ha nagyon adja magát, vagy úgy érzem, hogy talán ott lettem volna, akkor persze, ha úgy érzem, hogy még szükségem van arra, hogy tudjam, hogy az ő fejében mi van erről, akkor inkább csak azután, hogyha beszéltünk. De hát már nyilván a forgatókönyv olvasás közben jegyzetelek, meg már fölírok egyes jelenetekhez. Nem tudom, ezt-azt, amazt. Ugye olyan is van, amikor vannak egyértelmű zenei instrukciók mondjuk forgatókönyvben vagy szereplőknek a profiljához összeállított playlisteket. Milyen az a zene, amit ő szerethet, ő hallgathat, és akkor ebből el lehet indulni. Lehet, hogy ebből is ki lehet keverni valami képet, de van, amikor földrajzilag meghatározott, hogy mit lehet. Van, amikor idő, korszak szerint meghatározott. Tehát sokféle útvonalon lehet elindulni. Én nagyon szeretem, ha az első pillanattól kezdve része vagyok a dolognak. Tehát akár még a forgatókönyv nincs is teljesen kész, tehát még van rajta, vannak rajta nyitott pontok, javítgatások stb. Mert akkor, még olyan pontokba is bele tudok nyúlni, hogy ahol mondjuk a történetben játszódik zene, ott mit írnak bele, hogy mittudomén, ha van egy esküvő ott mi szól. Nagyon sok olyan filmben dolgoztam, amik azért az átlagosnál ‘zenenehézebbek’.Ilyenkor vagy van ugye, olyan szereplője a filmnek, akinek valamiért van köze a zenéhez, vagy sok élő zene van a filmben, vagy valamilyen más okból azt gondolják, hogy itt a zene nagyon meghatározó kell, hogy legyen, és ilyenkor jó még a forgatókönyvnek egy olyan állapotában ott lenni, amikor még tudnak változni dolgok. 

PP: És akkor van egyfajta költségvetés azokra a zenékre, amiket tudsz használni, és akkor abba bele kell sakkoznod, hogy mi az, ami belefér, mi az, ami nem? 

WB: Általában igen. Az esetek többségében a jogosítást is én csinálom. 

PP: És akkor ehhez meg kell keresned a szerzőt vagy az előadót?

WB: Mennyire tulajdonost, ami szerző, előadó, hangfelvétel tulajdonos, hangfelvétel készítő, tehát akinek hangfelvétele van. 

PP: Akkor legalább három úton el kell indulni. Már ha élnek. 

WB: Ha élnek, igen, ha nem élnek, akkor többön általában, mert akkor az örökösöket is le kell nyomozni, akik jellemzően többen vannak, mint ahányan a szerző volt. 

PP: És árban ez körülbelül mennyire emlékszem, 2003-ban vágtam a fény ösvényeit és egy Pink Floyd számot akkor ezer dollárért odaadták, de akkor mindenki nagyon csodálkozott. Ez úgy mindenki azt hitte, hogy Kevés egy Pink Floyd számért. 

WB: Igen, igen. Ez egy teljesen szabad áras dolog, tehát annyit kér érte az illető, amennyit akar,ami egy csomószor persze azt eredményezi, hogy hát köszi, akkor nem kérjük, mert ennyi nincs rá. Nagyon érdekes például, hogyha az ember a közvetlen, még élő szerzővel próbál megállapodni, általában az a legkönnyebb. 

PP: A következő játékfilm terv, ami nem... Még nincs ilyen film, de hogy ha lenne ilyen film, vajon milyen zenét választanál hozzá? Ez 1956-ban játszódik, a felkelés, az októberi felkelés, a forradalom alatt. És egy szerelmes történet a párt pártfunkcionáris hölgy és a felkelő fiatal srác között. Milyen zenét javasolna a rendezőnek? 

WB: Hát az biztos, hogy el akarnám sütni ebben a filmben a Mariguana cha-cha-cha című számot, ami ugye, egy korhű Ákos Stefi talán, amiből csinált egyébként később az Anima remixet. Akkor vált talán egy kicsit is ismertebbé, de ez egy elég obskurus táncdal volt. Volt az akkori magyar könnyűzene egy ilyen pszeudolatin zenei trend is, és ugye ez is ilyen, ez a Zengodol Rosariótól Andesig egy ilyen egzotizálás volt akkor. Akkor még megvolt egy pár háború előtti bár, de már csak kettő három ilyen bár volt meg a városban. A Savoy, ami az Oktogonon volt talán, aztán a Lánchídnál, ahol most ez az új hotel van, annak a helyén volt egy ilyen jellemző táncos hely, meg a Gellért szálló teraszán volt. Nem tudom, ilyen délutáni ötórai tea és tánc. [nevet] 

WB: Hát az ilyen jazzes popdalok, vagy a jazz és a popdalok határvéken mozgó dolgok mentek, de nagyon sokszor még instrumentális zene. Vagy vagy, vagy pedig itt egy jazz trió kísért egy énekesnőt. Tehát és akkor ezek még jellemzően ugye azok voltak, akik a háború előtt sztárok voltak, tehát a Beamter Bubi, Martini Trió, Tabányi Mihály harmonikán és zenekara. 

PP: Egy csodálatos soundtrack lenne egyébként!

WB: Igen, lehetne nagyon jót csinálni belőle. 

PP: Igen, és például az Egmont nyitányt. Az ugye, a szimbóluma a forradalomnak. 

WB: Ahhoz kell egy olyan jelenet, amihez az megy. 

PP: Mert ugye miért is lett a szimbóluma zeneileg az ötvenhatos forradalomnak az Egmont-nyitány?

WB: Azt hiszem, hogy azért, mert azt tették be a rádióban akkor, amikor 

PP: Adásszünet volt. 

WB: Igen, de amikor gyakorlatilag már ment a rádió ostroma, és hogy gyakorlatilag akkor vagy azalatt az Egmont-nyitány ment, vagy talán akkor szólalt meg az Egmont-nyitány, amikor már a felkelők elfoglalták, vagy valami ilyesmi volt. 

PP: Pontosan ilyesmi. De az feltűnt az összes magyar filmnek. 

WB: Nagyon kötődik, nagyon kötődik. 

PP: Jönnek a tankok. 

WB: Október huszonháromhoz ez egyértelmű. De igen, emiatt, amire egyébként egy csomó példa van a világból, tehát például a portugál forradalom, az szintén egy dalra indult. A Grandola vila morena című dalra, amit ott ugye az volt az egyezményes jel, hogy azt egy rádióban berakták, és azt a rádiót hallgatták, és erre kellett elindulni, vagy az sokkal inkább egy ilyen. Fel- vagy katonai felkelés szerű forradalom volt hetvennégyben, és akkor ez volt a jel, és akkor elindult mindenki. És rengeteg ilyen pillanat van a világból, amikor  ilyen fordulópont pillanatokhoz zenék kötődnek. A történelem az kitermeli az ilyeneket, de a miénk ebből az Egmont-nyitány. 

PP: És például olyan van, hogy a zeneszerzőt te ajánlod? Tehát hogy megkapod a könyvet, átolvasod és a zenéken kívül plusz zeneszerzőt is ajánlasz? 

WB: Igen. Hát ugye ez az egész music supervisoság ez alapvetően egy amerikai dolog, vagy Amerikában kitalált dolog. Alapvetően az amerikai nem tudom mibe job description-be, abba benne van a zeneszerző ajánlása és annak a briefelése, az egyeztetés az, hogy te hallgatod meg először visszaadod neki, stb. Tehát ott te vagy a fő kapcsolattartó a zeneszerzővel.Itthon ez tök változó, tehát többnyire inkább nem egyébként. Tehát hogy ezt itthon nem értik bele, vagy kevésbé értik bele ebbe a melóba. De az is igaz, hogy ugye teljesen más azért olyan szempontból az amerikai, meg az itthoni. Néha ugye dolgozom amerikai filmekben is, vagy akár úgy, hogy ilyen kinti nevesebb music supervisorok, amikor túlcsordulnak munkával, akkor outsource-olják.

De tök más, tehát az ott egy iparág. Most pont nem tudom, két hete voltam együtt a Thomas Golubic-al, aki azt hiszem napjaink legmenőbb music szupervizora,-- de hát mindegy, hogy mi. Ugye én a filmek vége főcímét vagy a stáblistát is úgy nézem, hogy én a music supervisor-t [nevet] keresem rajta, igen. Na mindegy, Thomas Golubic a legnagyobb név manapság, Breaking Bad A Six Feet Under A Better Call Saul, egy csomó főleg sorozatokban ő nagy. És hát ő mondjuk, ő egyszerre tíz sorozaton dolgozik általában. Vannak beosztottjai, akiket ő briefel, és ő csak összefogja. És még talán, egy első évadot megcsinál még maga, de hát mit tudom én, egy ötödik évad, azt már csinálhatja a junior music supervisor. Hát, ez nálunk egyáltalán nem így van, sokkal jelentősebb részben vagy szerzői filmek, ahol nyilván a rendezőnek sokkal direktebb, konkrétabb elgondolásai vannak a zenéről eleve, meg azért a sorozatokban is, itt a rendezőnek a kreatív szerepe jóval erősebb, mint egy amerikai sorozatban, ahol a show runner inkább az, aki kvázi alkalmazza a rendezőt. 

PP: Igen, én dolgoztam egy amerikai sorozatban, ott a rendezőnek négy napot adtak a vágásra, tehát az kb. arra volt elég, hogy egyszer kétszer átnézték és már ment is tovább és rendezte a következőt. És valószínúleg ő nem is foglalkozott a zenével soha, hanem pont akkor a supervisor az, aki átlátta, hogy akkor itt mennyi van, akkor ott mennyi kell. 

WB: Hát, itt akár a Thomas Golubic, akár mondjuk a Nora Felder, aki szintén egy ilyen nagymenő, mondjuk a Stranger Thingsnek a music supervisora. Velük elő szokott az fordulni, hogy mit tudom én, kapok egy üzenetet, hogy jaj, huszonnégy órám van erre, és egyáltalán nem lesz rá időm, mert közben két másik is van. Van ez a jelenet ötezer dollárból, meg huszonnégy órán belül aláírt szerződéssel, tehát hogy addig huszonnégy óra múlva mindenkinek, minden jogosításnak meg kell lenni. A lényeg, hogy jöjjön ki ennyiből és valamit csinálj vele. 

Én meg  visszakérdezek, hogy oké, de mi a kontextus? Tehát hogy kik ezek az emberek, akiket látok itt a [nevet] képernyőn, vagy milyen sorozat, de hogy iszonyatos, ilyen iparszerű munkában csinálják ezeket. 

PP: Van olyan rendező például, vagy olyan sorozat, amiben, vagy film, akár magyar, akár külföldi, akivel szívesen dolgoznál, és még nem dolgoztatok együtt? 

WB: Akivel szívesen dolgoznék? Hát látod, én ezen sosem gondolkodtam. Érdekes módon nem.  Meg személyekben abszolút nem gondolkodtam. Zsánerekben tudok gondolkodni, tehát akár mondjuk én a spanyol sorozatokat eléggé szeretem. Jó, nyilván most akkor eszembe jutott, ami nem sorozat, de mondjuk egy Almodovar film, az az  álom soundtrackek, tehát az ő. Elképesztő jó zenei gondolkodása van Almodovárnak, de hát ugye minden filmjének Alberto Iglesias a zeneszerzője. Van egy jópár más dolog még, aki szinte minden filmjében visszatér betétdalként Chavela Vargas, Caetano Veloso. Tehát én szerintem ő nem használ music supervisor. Tehát ő szinte biztos csak benne, hogy ő saját maga állítja össze a teljes zenei világát. [áthallás zene] Még ha a sztorikat kevésbé is, de nagyon szeretem az ilyen young adult sorozatoknak a zenei vibe-ját, tehát azok, azokban rengeteg mindent lehet találni, meg az az nagyon jó játszótérnek tűnik. 

PP: Például mire gondolsz? 

WB: Hát, mondjuk az Eufória nyilván egy ilyen. Akkor ugye mondjuk a brit hasonló sorozatok, ugye azokban sokkal több az idézőjelbe tettség, vagy adott esetben a szarkazmus, vagy egy ilyen egyfajta spleen. 

PP: Pont ezt akartam kérdezni, hogy van- e olyan zene, amit nagyon szeretnél már régóta valahogy eladni, vagy elsütni, mert szerinted működik, és hogy nem tudtad? [nevet] 

WB: Nem, mert nincs olyan, hogy egy zene működik, az csak a jelenettel együtt működik. Tehát vannak olyan, hogy mondjam, vannak olyan zenék, amik film után kiáltanak, de hát a zene ilyen értelemben mindig eszköz a filmben. Tehát az egy  kicsit más a főcímnél, ott van egy kicsit önállóbb élete a zenének, persze. De hát van egy hatalmas könyvtár számokkal, amikről azt gondolom, hogy majd egyszer el fog jönni, el fog jönni az a jelenet, amihez ez a szám lesz a jó. És nyilván annyi filmet nem fognak készíteni a világon, hogy ezt a számot ezt mind el tudjam helyezni. De ezek mind olyanok, hogy hát ez nyilván egy speciális fajta jelenethez lehet jó, mondjuk, hogy így is szoktam őket eltárolni, tehát hogy mit tudom én, egy esős jelenet, egy szakítós jelenet, tehát valamilyen atmoszférát kíván, vagy valamilyen atmoszférát tud teremteni az a szám. De hát aztán persze egy csomószor nem így működik, mert mondjuk tényleg van az, amikor a kontraszt kontrasztos. 

PP: Igen. 

WB: És egy boldog jelenet. Ezt a jelenetet csavarsz meg egy szomorú számmal, úgy fordítva, egy esőset egy napossal, egy többi, satöbbi, satöbbi. Tehát hogy tehát ez ettől jó. Hogy mondjam, ha mindig direkt kapcsolatokat keresnénk, akkor az egyrészt sokkal kevésbé lenne érdekes munka, másrészt meg hogy mondjam, ahol direkt kapcsolat van a zene meg amit látunk között, az az operett vagy a musical. Tehát sosem működik jól, hogyha nagyon direkten illeszkedik a zene a jelenethez. Mindig kell, hogy legyen a kettő között egy kis rés, amit meg tudunk tölteni a képzeletünkkel. [áthallás] [zene] 

PP: Azt látom, vagy azt tapasztalom, hogy a magyar filmeknek a zenei kiadása az nagyon csekély vagy sekélyes, vagy nem is tudom, hogy hogy lehetne ezt mondani. Tehát hogy igazából nagyon nagy zeneszerzőink, filmzeneszerzőink vannak és voltak is, de ezeket lényegében nem lehet fellelni. Tehát nem lehet egy Tamás Zdenkót akár vagy most csak őt mondom, de bárki az elmúlt ötven évből nagyon gyönyörű filmzenéket alkotott, de ezek nem jelentek meg külön. Nagyon kevés ilyen. A hatvanas évektől kiadták már, amikor ilyen nagy slágerek az Illés meg ilyen nagyobb zenekarok slágereit használták filmben, akkor azokat úgy kiadták, de nem alakult ki. 

WB: Sokszor olyan zenekaroknak, akiket nem adtak ki, a film volt a menekülőút, hogy betették a számaikat egy filmbe, vagy írtak egy filmhez zenét, és akkor azt viszont már kiadták, mert ugye az egyszer már átment a-a cenzúra kerülőútján megkerülte a sanzon bizottságot. Hát ha már benne van egy filmben, akkor már nyilván azt valaki már jóváhagyta, és hát így jelent meg ugye a Trabant, így jelent meg Neurotic, Keks csomó minden. 

PP: Igen, de hogy. 

WB: Ezek egy két számok voltak. Persze. 

PP: Igen, de hogy előtte meg egyébként is, így a magyar filmzene nem egy gyűjthető vagy hallgatható. Tehát hogyha például ehhez a műsorhoz keresek dalokat vagy filmzene részleteket, akkor filmmel együtt kell beraknom, mert nincs leválasztva külön. 

WB: Ez a része egy ennél nagyobb problémának, és az pedig az, hogy ebből a korszakból, tehát gyakorlatilag kilencven előttről mindent a mai MTVA, az egykori rádió és az egykori tévé birtokol szinte, esetleg ugye a Film Archívum. Viszont ezek egyáltalán nem szabadon hozzáférhetőek, sokszor egyáltalán nem is hozzáférhetőek. Ezeket pénzért árulja az MTVA archívum az elriasztás szándékával sokért. Miközben hát hogy mondjam, ezek ugye kilencven előtt mind állami pénzből készített produkciók, tehát akár a rádiónak az elképesztő mennyiségű felvétele. Nagyon sok olyan magyar könnyűzenei felvétel van, amit akkor nem a lemezgyár mondjuk, hanem a Magyar Rádió vett fel. Vagy pedig ugye a filmek szintén. Tehát hogy ezeknek a felhasználásának szerintem azért vagy felhasználhatóságának ennél valami transzparensebb módja kellene, hogy legyen. Nekem valahogy az ösztönöm vagy az igazságérzetem azt mondja, hogy oké, lehet, hogy egy komplett játékfilmeknek, nem, a történelemnek, ennek hozzáférhetőnek kellene lennie, mert minden egyéb az éppen azt akadályozza meg ugye, hogy ezeket feldolgozzuk, tanuljunk belőle, stb. Szerintem ilyen értelemben a rosszat tesz, hogy akadályokat gördítünk annak az útjába, hogy a kultúrának ez a generáció egymásba fonódásából épülő és öntanuló rendszere az működjön. És ezt a kilencvenöti archívumoknak a kérdése. Szerintem ezt eléggé gátolja. 

PP:  Van olyan magyar filmzene, ami neked így a kedvenced, vagy azt gondolod, hogy az úgy kiemelkedik a filmzenék közül? 

WB: A városbújócska zenéje, abba szerelmes vagyok, az az egy nagyon meghatározó. Egyrészt elég sokféle, ez egy nem különösebben ismert magyar film, talán nyolcvanhárom, négyből, és nagyon jó film is egyébként. Szereplői zenészek. Ha jól emlékszem két egymással rossz viszonyban lévő egykori zenész barát. Valami nőügyön megszakadt a kapcsolat. Jazz zenészek és a Dörner György játssza. 

És az érdekes, hogy a másik főszerepet meg a zenéknek az egyik szerzője, Másik János játssza szintén nagyon jól. Egyébként ő meg ugye, mivel kvázi magát alakítja, egy zongoristát. Valaki, de és a soundtracknek a jelenetesebb részét pedig Jiri Steven szerezte, aki egy egy nagyon neves cseh jazz zenész. Na és ez is egy olyan film például, amiben el van dugva pár Európa kiadószám, amiben Másik János akkoriban játszott. 

PP: De ez például egy olyan különlegesség, amit kiadtak. 

WB: Ez egy olyan különlegesség, amit kiadtak sajnos csak kazettán, és hát meg lehet találni a YouTube-on, ha valaki rákeres. Szerintem nincs is számokra szétszedve, hanem így egyben az egész van fölgrabbelve a kazettáról, de hát nagyon érdemes meghallgatni, meg fogalmam nincs, a filmet hol lehet például megnézni. Azt én nagyon szeretném például, hogyha azt valahogy ki lehetne úgy adni, hogy az elérhető legyen, mondjuk normális minőségben. És hát egyébként van egy pár ilyen még ezen kívül is, tehát ugye ott van a Rocktéritő, de hát korábbi filmek is vannak, amiknek most, hogyha Ezek a fiatalok - az megjelent. A Moziklip- az is ilyen. Volt gyakorlatilag bakeliten, vagy ezek a a maguk időszakának a Kodály-metódjai voltak, ugye mindent, hogy sok generáció megcsinálta a maga, ilyen-ilyen nem is tudom mit, ilyen zenés omnibusz filmjét. És hát vannak egyébként nagy teljesítmények ezekből a Stúdió 11 típusú filmzenékből is. Ott van mondjuk a Macskafogó. Vagy hát egyébként gyakorlatilag a komplett akkori rajzfilm felhozatal, amikre többnyire nem a zenéjük miatt szoktunk emlékezni, de nagyon jó minőségű zenéik voltak a rajzfilmeknek. 

PP: A játék következő filmje '74-ben játszódik, és egy ilyen szocialista realista, munkás környezetben történik szintén valami szerelmes történet. Lehet, hogy esik az eső sokat például, és a főszereplők azok gimnazisták. És ha már zene, mert mindenképpen most már így ilyen zenés filmek felé mentünk. De egy ilyen punk zenekart nem tudom, hetven évig volt e punk, vagy nem volt. Pre-punk zenekart alapít a gimnáziumban a srác, és ebből lesz egy ilyen  Magyarországon? Hát igen. 

WB: Hát még pre-punk se volt, rock zenekart alapíthatott volna. 

PP: Post-beat. Alapít egy zenekart, és ebből lesz egy konfliktusa az iskolán belül és közben a szerelmes is. 

WB: Hát egyrészt azt rögtön dörzsölöm a tenyerem, mert ez nagyon jó feladat. Ilyenkor ugye egy fiktív zenekarnak ki kell találni a hangzását meg a repertoárját, hogyha ők ott próbálnak. Volt már ilyen, ilyen dolgom. Például amikor mondjuk akár csak ilyen csonkolt számokat kellett kitalálni, vagy egy próba, amibe csak belehallgat félbehagyott számok. Vagy, vagy hogyan bénázol mondjuk egy próbán? Mi lehetne itt egy irány, amin amin el lehet indulni? Olyan értelemben lehet menni a punk felé, hogy hogy azt a felállást már lehet használni. Ugye nem kell ezt a nem, nem kell feltétlen ezeket a beates vibeokat hozni, hanem keményebben pengetni a basszust. Olyan-olyan hangzású basszusgitárokat, amelyik egyébként akkor nem volt nehéz, mert ugye mondjuk ha valaki elkezdett zenélni, akkor általában ugye a csehszlovák basszusgitárok voltak a legolcsóbbak, azokból lehetett választani. Hát azoknak a hangja az az különösebb izé, nélkül beavatkozás nélkül is elég durva volt ahhoz, hogy öhm nem tudtál belőle kisimogatni egy mondjuk egy Paul McCartney féle izét, basszusgitár hangot. Olcsó hangszerek, elsősorban a hiányból táplálkozó felállás. Tehát, hogy mink nincs, ugye? És akkor mondjuk egy ilyen egy erősen hiányos dobszerkót képzelek, ami gyakorlatilag pergőláb dob, cintányérok, ami lendületre jó, meg arra, hogy zajt csináljál, de úgy valódi dobolással nem. 

PP: És ének lenne benne szerinted? 

WB: Lenne benne ének. Mindenképpen. Lenne. Hát ez... Ez a mondanivalóról szól, ez a zene. Ezt az nem a zenéért játsszák ott. [nevet] 

Persze, hogy lenne benne ének. Valahogy valahogy ki kell kiabálni azt az izét, azt a dühöt. 

WB: Oké, hogy van ez a zenekar, de polbeatet használnék ebben a filmben még. 

PP: Ohh, és azt például iratnál, ha olyasmit vagy hasonlót vagy vagy eredetiket? 

WB: Van hozzá férhető polbeat. Nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy ma lehet [nevet], hogy polbeatet ma lehetne iratni, tehát hogy az... nagyon nehéz. 

WB: Mert közben most így belegondoltam, hogy mondjuk az iskolai lázadásnak azért több szintje volt ott. Tehát mondjuk volt a hivatalos szint, ami nem volt lázadás. Tehát mondjuk ha énekelted az Internacionálét kórusban a november hetedikei ünnepségen. Megvolt a kvázi, ez a kontrollált szintje, mit tudom én a KISZ szint. Ott már polbeat mehetett, tehát meg lehetett együtt azzal lázadni, hogy énekelted a Guantanamerát vagy a Che Guevarát, a Hasta Siemprét hivatalos címén. De ugye az egy ilyen kontrollált lázadás volt. Bizonyos... 

PP: Ez lehetne a címe, nem? Esetleg. [nevet] 

WB: Ja, igen, de és akkor és akkor szerintem ezt ja, ezt így jól meg lehetne csinálni, hogy hogy ezt a gyakorlatilag három szintje van a zenének lázadási szempontból, mondjuk így a filmen belül háromféle különböző hangzást használunk, és mindig azt, amit éppen hallunk, az mutatja meg, hogy most hol vagyunk. 

PP: Ez iszonyú izgalmasan hangzik. Hát ezt, ezt meg kell csinálni. [szünet] 

Még utoljára hadd kérdezzelek meg a Szegény Párák című filmről, aminek a zeneszerzőjét meg a zenéjét ugye Oscar-díjra is jelölték. 

WB: De hozzá semmi közöm nincs. Tehát ne, ne csináljunk úgy, mintha én ….

PP: De részt vettél valamilyen szinten. 

WB: Igen, de hogy mondjam, imposztor szindrómám lesz, ha erről a filmről úgy beszélünk, minthogyha én annak valami óriási alakítója lettem volna. Egy nagyon pici részfeladatot csináltam benne, de persze büszke vagyok rá, hogy közöm van egy ilyen szuper filmez. De a zenéje is nagyon különleges és nagyon különleges hangszerek kellettek ehhez. 

PP: És hogy kerestek meg, vagy hogy találtak meg téged ezzel? 

WB: Hát, ugye ez előfordul itt forgó, ilyen kvázi szervizprodukciókban, és többnyire akkor, amikor élő zene van a filmben, hogy mondjuk a music supervisor a filmnek, azt többnyire nem utazik a forgatásra, tehát nem hozzák ide. De mondjuk az élő zenés jelenetekhez kell valaki helyben, aki ezeket tudja adjusztálni vagy felügyelni. Itt két számról volt szó, amit-helyben kellett fölvenni, tehát ami kvázi ilyen élőzenés jelenet. Aki látta a filmet, az egyik, az a báltermi jelenet, ha jól emlékszem, Lisszabonban, tehát a lisszaboni színen, hogy ilyen madácsosan fogalmazzak. A másik lett utána az alexandriaiban. Mind a kettőnek ilyen kifacsart hangszerelése van, hogy így mondjam. Tehát, hogy is volt az egyikben talán kvázi egy csonkolt vonós négyes volt, tehát egy vonós hármas. 

WB: De volt benne adufe talán, ami hát az Ibériai félszigetnek az egyik féle ilyen kézi ütőhangszere egy négyszögletes dob, ilyen keretes dob. 

PP: És neked kellett a zenészeket és a hangszereket…?

WB: Igen, ilyenkor általában a zenészeket, össze kell rakni a zenekart kvázi, aminél, ugye hát, nem a zene az egyetlen, csak ami számít, hanem az is, hogy hogy néz ki az illető, tehát passzol-e abba a korba, vagy abba a szettbe, amiben szerepelnie kell. Itt, ha jól emlékszem, akkor talán három vonós nőnek kellett Lennie. Ebbe a számba portugál gitár kellett értelemszerűen, lisszaboni szín és talán nej, ami egy orientális, fúvoshangszer. És hogy abban van török meg egyiptomi- 

PP: És ezeket hol lehet beszerezni? Budapesten van egy nej, nej árus?

WB: Egyébként van, bár, Budapesten elsősorban török nejen játszó embereket lehet föltalálni. Ha jól emlékszem, akkor egyiptomit, azt talán legközelebb Bécsben találtunk egyiptomi nejen játszó embert.

WB: A nehezebb feladat az az, hogy volt már olyan, mondjuk holokauszt tematikájú film, ahol a táborban a tábori zenekar ott nagyon behatárolja, hogy hogy kell kinéznie valakinek, akit kiválaszthatsz. Gyakorlatilag fontosabb, mint a zenei tudás, mert nem kellett marha bonyolult dolgokat eljátszani egyébként. Viszont hát se szakáll, se túlsúly, se semmi nem lehetett.- Csomó olyan olyan eset van, amikor nagyon meghatározza a történet, hogy egy ilyen ilyen jelenetben ki tud szerepelni. Rengeteg régebbi tematikájú filmben mondjuk nők nem tudnak például zenekari tagként megjelenni.