KépZene # 12 Darvas Ferenc

A filmzenei beszélgetés létrejöttét az NFI támogatta.

Politzer Péter: Köszöntöm a Képzene hallgatóit az első évad záró epizódjában. A műsor célja, hogy felfedezzük a magyar filmzene titkait és kincseit. A beszélgetéseken keresztül arra is választ keresünk, mit ad hozzá a zene a képhez, hogyan alakítja az érzelmeket, és milyen hatással van a filmélményre. Én Policzer Péter vagyok. Van több visszatérő kérdés is ebben a műsorban. Az egyik az, amikor azt kérdezem meg, hogy milyen magyar filmzenét tud felidézni a beszélgetőtársam, olyat, amely nyomot hagyott benne valamiért. Nos, eddig többen is említették Bereményi Géza Tanítványok és Eldorádó című filmjeit. A mai vendégem pedig ezeknek a filmeknek a zeneszerzője lesz. 

Darvas Ferenc már tízévesen zenét komponált. A konzervatórium majd a Zeneakadémia elvégzése után színházi és filmzenéket szerzett. A Katona, az Örkény, a Radnóti, a Pintér Béla Színház zeneszerzője, emellett sanzonok, kuplék előadója. Több mint százötven színpadi mű, rádió és tévéjáték, illetve negyven film zeneszerzője. Gyakran játszik egyedi vetítéseken, illetve némafilmeket is élőben kísér. 

Bereményi Géza filmjei mellett dolgozott Jeles Andrással, Hajdú Szabolccsal és Deák Krisztinával is. 

PP: Mi az első zenei élményed vagy emlékképed? 

Darvas Ferenc: Egyáltalán? 

PP: Aha, a világon. 

DF: Én nagyon korán a könnyebb műfaj felé kerültem. Tehát ha csak egy jellemző dolgot elmondok, hogy amikor édesapám a Bábszínházban konferált, Darvas Szilárd, akkor én ott voltam egy próbán, olyan tízévesen, tizenegyévesen, és a színészek egy operettet, Suppé operettet próbáltak, aminek a báb változatáról volt szó, és én azt a dalt, amit énekeltek, olyan gyönyörűnek találtam, hogy azt gondoltam, hogy ilyen szép zene nem volt még a világon. Na most, ha valaki-- ez így volt, hogy Spártában búcsú volt, Athénban meg nem ideje, hogy búcsú már nálunk is legyen satöbbi. Tehát egy ilyen tipikus Suppé operett részlet, és ha valaki gyerekkorában mondjuk a Máté passióval ismerkedik meg ilyen módon, akkor lehet, hogy egész életére az másképpen hat. De én pillanatok alatt tulajdonképpen az utca zenéjébe kerültem. Tehát olyan filmeket néztem, amik, és azoknak a zenéjére emlékeztem stb., hogy nem igazán a legmagasabb művészi szint felé haladtam ilyen szempontból. 

PP: Tudnál mondani példát, hogy milyen film volt az, ami esetleg megragadt benned gyerekkorodban?

DF: Általában az ilyen izgalmas filmeket, a csehszlovák és szovjet bűnügyi filmeket szerettem nézni sokszor iskola helyett is. És azoknak ezek az izgalmas zenék nagyon tetszettek, amikor elkapják, avagy menekül az illető, meg elköveti a bűnt, meg nem tudom, micsoda. Ezeket nagyon bírtam, és ez úgy nagyon bennem volt. Tehát  mindenképpen a szórakoztató vagy mulatságos, játékos, dallamos, majdnemhogy azt mondhatnám, hogy szinte sláger, sanzon, kuplé világában éltem én. Pláne ezt láttam apámtól is a Varietében. 

PP: Többször is visszajön a filmzenéidben ez a fajta zene. Hogy jön ez, hogy lehet ezt megfogalmazni? Ez milyen típusú zene? Varieté zene? 

DF: Ebben van mindenfajta könnyűzenének a keveréke. Cirkusz, cirkuszos, szórakoztató, tehát olyan kabaré, olyan, mint a Vidám színpad. Nem véletlen, hogy a nem magyarok közül a Fellini filmek fogtak engem meg legjobban, és főleg a Nino Rota zenéje. Nino Rotához hasonlót, tehát a Nino Rota stílusához hasonló dolgokat csináltam, nem is egyet. Egyszerűen bejött nekem az a világ, mert nagyon szerettem. Most is. 

PP: Mikor kezdtél el zenét tanulni? 

DF: Hát én olyan hét-nyolc éves koromban, otthon anyám zongorázott, és akkor ilyen kis egyszerű kis könnyű darabokat, és akkor … török indulót, meg ilyeneket, ezeket hallgattam, és akkor én is megpróbáltam hasonlókat írni, sőt még azt is megcsináltam, mert volt egy olyan kottám, hogy a gyermek Mozart, ahol ilyen kis darabok voltak, és akkor én az én darabjaim címének odaírtam, vagy az albumnak, hogy a gyermek Darvas. De lehettem tíz éves. 

PP: Tehát már tíz évesen zenét szereztél. 

DF: Hát ilyen kis darab, ilyen Mozartos kis darabokat írtam.

PP: Jártál zongoraórára? Mi volt a zenei fejlődésének az íve nálad? 

DF: A szokásos zeneiskola a konzervatóriumban, és aztán a Zeneakadémiára jártam, zeneszerzés tantaszakra jártam, és akkor mellékesen zongoráztam. 

PP: Közben az jutott eszembe, hogy volt a háromszoros Oscar-díjas Rózsa Miklós, aki szintén zeneszerző szakra járt, és ő aztán mégis megélhetésből került bele Párizsba, a filmzene világába. Nálad hogy hogy ment át? 

DF: A Hát a Rózsa Miklós nagyon képzett zeneszerző volt, tehát olyan szimfóniákat odarittyentett, hogy csak úgy. Én én nem voltam ennyire képzett még akkor sem, amikor elvégeztem a Zeneakadémiát. Én mindig a saját stílusomat csináltam, tehát, hogyha a filmek, amiknek szereztem a zenéjét, akkor is tulajdonképpen mindig azt a bizonyos stílust követtem, amiről az előbb beszéltünk, amiről kérdezted, hogy akkor mi az, hogy varieté zene, tehát tulajdonképpen majdnemhogy az utca zenéje. Tehát ez a fajta zenei világ érdekelt. 

PP: És akkor ehhez a film megtalált meg a színház téged. 

DF: Igen, igen. És mivel senki nem mondta azt, hogy ne ilyet csináljak, vagy valószínűleg tudták, hogy én belőlem inkább ez jön. Tehát nem az a fajta artisztikusabb dolog, mint mondjuk a Melis Laci, aki egy más alkat volt szegény, hanem ez a bolond, kicsit bolondos, játékos, szórakoztató, fülbemászó, néha-néha egy kicsit megható, néha egy kicsit röhögtető, vicces szól ez a amilyen én vagyok tulajdonképpen. 

PP: Hallgatsz most zenéket? 

DF: Hát ez nagyon nagyon változó. Általában mindig szól valami otthon, ami engem kellemesen érint. Közel állok nagyon a latin dolgokhoz most is, meg korábban is, és abból is a szomorúakhoz érdekes módon. Általában a szomorú, szomorú zenéket szebbnek tartom, mint a nem szomorúakat. 

PP: De hát ez ennél viszont nem szomorúak. 

DF: Nem, nem, persze, inkább viccesek, azt hiszem, legalábbis abban bízom. 

PP: Néztem a filmjeidet és jegyzeteltem közbe. 

DF: Hát ez nagyon megtisztelő! 

PP: Nekem megtisztelő, hogy hogy hogy beszélhetünk róla. És azt írtam föl, hogy életzene. Tehát hogy ezek nem is ilyen filmzenék, tehát nem az a klasszikus ilyen filmzenék, ami mondjuk egy ilyen tematikus karakterépítő, vagy a történetet aláfestő zenéket hallok ezekben a filmeidben, hanem fura hangszereken. Bizonyos szempontból néha azt éreztem, hogy én oda biztos nem raknék zenét, ahova te raktál, vagy ti raktatok, és ezek ilyen életzenék, tehát valahogy nem tudtam jobban megfogalmazni, de nem egy klasszikus filmzene, amit te készítesz. 

DF: Aha. Hát ha van ilyen, hogy klasszikus filmzene.... Nem vagyok nagyon teoretikus elme, hozzá kell tennem. Tehát ne várd tőlem, hogy hogy mint egy filmtörténész vagy egy filmzenetörténész, hogy helyrerakjam a dolgokat. Inkább áh, most most valamire rájöttem. Igen, nekem, bennem nagyon erős a hajlam a némafilmkísérésre. Tehát amit én filmzene, némafilmzene kísérés címén csinálok, meg csináltam, az az volt, hogy amit látok, azt elmondom, lezongorázom saját magam, úgyhogy szinte nem is tudok róla, hogy mit játszom, mert a film annyira befolyásolja az egészet. Gyakorlatilag el is felejtem, hogy én most, hogy mit csinálnak az illetők. Főleg az érzelmi része a dolognak, ami nagyon meg tud fogni. Ha csak úgy tortákat dobálnak egymás képébe, akkor az kevésbé, mert az egy mechanikus dolog, azt meg lehet szerkeszteni régi ragtime-okkal, meg nem tudom micsodákkal, hanem az, hogy az illető elgondolkodik és egy pillanatra egy olyan pofát vág, vagy látszik rajta, hogy valamiben settenkedik, akkor ezeket az árnyalatokat én egyszerűen automatikusan viszem. Hát volt olyan, hogy 2 óra 40 percig játszottam, némafilmet kísértem. Ez a  Vádolok című fantasztikus némafilm az első világháborús. 

PP: Mondtad, hogy nem vagy teoretikus, de számodra mi a filmzene? 

DF: Szórakozás, szórakozás, pénzkeresés, emberekkel való kapcsolat. Mindenféle játékos, színes dolog, amibe én örülök, hogy benne vagyok egy csapatban. Nem a jelmezeket tervezem hál istennek, mert ahhoz nem értek, hanem helyette a muzikalitásomat. Ha van, azt, azt tudom nyújtani. 

PP: Van olyan magyar, de lehet akár külföldi is rendező, akivel szívesen dolgoznál, és még mondjuk nem dolgoztatok együtt. Egy ilyen álom, akár. 

DF:  Tehát hogy mondjuk Fellini, tehát mondjuk Fellini felkérne. Már nem tud, de hogyha fölkérne, akkor... Ilyesmire gondolok, hogy van e valami olyan. Igazából ezzel csak próbálom megismerni, hogy hogy... 

Hát a Nino Rotát én nagyon nagyra tartom, és ő is egy... Ő is egy nagyon képzett pasas volt, úgyhogy általában az olyan kérdések, hogy a fiktív kérdésekre nehéz válaszolni. Tehát hogy milyen lenne az, ha mit tudom én, egy felmosórongy lennék? És akkor most. 

Az is abszurd nekem, hogy a Fellininek zenét csinálni, nem tudom elképzelni. Ott van neki a Nino Rota. 

PP: És számodra van olyan magyar film, aminek a zenéje beugrik? Ha arról kérdeznélek, hogy mi a kedvenc magyar filmzenéd? 

DF: Akit én nagyon nagyra tartok, és úgyis kicsit a Nino Rotához tudom Magyarországon viszonyítani, az a Ránki György, aki egy szenzációs pasas volt. Szóval nem csak az Egy szerelem három éjszakája, amikor ott is remek dolgok vannak, hanem hogy egyáltalán a zeneisége, tudása stb. És hát például az Utazás a koponyám körül most eszembe jut, aminek csinálta a zenéjét, és abban is voltak olyan Nino Rota szerű dolgok, úgyhogy ő az,  aki így hirtelen eszembe jut a filmzenében, magyar filmzenében. 

PP: Mi volt az első film, amiben dolgoztál? 

DF: Az első filmzene, amit csináltam, játékfilmzene, az 1974-ben volt, tehát huszonnyolc éves koromban. A Törökfejes kopja című ifjúsági film, amit Zsurzs Éva rendezett. 

PP: Az tévé volt talán? 

DF: Nem, az mozifilm volt. Én legalábbis úgy emlékszem, de előzőleg már csináltam neki tévés dolgokat, és hát az volt az első. Utána pedig volt a Kollányi Ágostonnak a Noé bárkái című természetfilmje, amihez csináltam zenét. Az vicces volt, mert ott, ott mindent be akartam dobni, amit elképzeltem egy filmzeneszerzőről. Eleve egy olyan fő zenét találtam ki, ami kicsit olyan volt, mint a Volt egyszer egy vadnyugat, vagy valami ilyesmi. Tehát valamilyen nagyon vagány, ha nem is volt benne szájharmonika, de ilyen Morricone-szerű fő témája volt, de közben arról szólt, hogy a madarakat meg a rókát meg ezt azt, hogy hogyan szorítják ki a világból, meg nem tudom, micsoda. És volt egy árvíz, ahol aztán valami szörnyűséges katasztrófa zenét csináltam, aminek Ágoston bácsi nem is örült neki. Mondta, hogy hát ez csak egy zöld ár mondta. Nem volt, de én a zenébe mindent bele akartam, tehát olyan volt, mint egy ilyen, mint egy igazi... ilyen- Vízözön. Hát igen, volt film akkor. Ja, hát az az is igaz. Igen, igen. Szóval, hogy nagyobb, nagyobb, hogy hívják, hogy csináltam csinnadrattát, mint amit egy zöld ár, ahol egyetlenegy róka az se fullad bele, hanem csak valami a belekapaszkodott. 

PP:  Nagyon, nagyon sokat dolgozol színházban is. Van valami különbség a filmzene és a színházi zene között zeneszerzőként? 

DF: Nem tudom, attól függ. A színházban én nagyon erősen dalszerző vagyok, tehát olyan rengeteg olyasmit csináltam, hogy színésznek szövegét megzenésíteni. Tehát egy kicsit dalszerző vagyok a színházban, de azért-- tehát nem-- az ember nem úgy csinál zenét, hogy egész más a kapcsolat a közönséggel. Rögtön, nagyon közvetlen. Ott van valaki a színpadon, és nem musical, nem operett, nem daljáték, hanem valahogy az egésznek egy ilyen... Ezt nagyon szeretem, ami, vagy szóval ez közel áll hozzám karakteres dolgokat csinálni olyan színészeknek, akiknek érzem a karakterét, hogy ez neki jól fog állni, vagy a szájából hogyan fog jól kijönni stb. Tehát meghallgatom őket, vagy ismerem őket, és akkor valahogy úgy csinálok zenét, hogy az neki az, mintha belőle jönne a ballada. 

PP: Nagyon meghatározó munkakapcsolatod volt Bereményi Gézával. 

DF: Igen. 

PP: Az ő első három filmjének szerezted a zenéjét? 

DF: Igen. 

PP: A tanítványoknak, az Eldorádónak és a Turnénak. Igen. Hogyan találkoztatok? 

DF: Gézával korábban is találkoztunk már, de a Pauer Gyula barátom közvetített. Ő vetette föl a Gézának a Tanítványoknál a zeneszerzőnél, hogy majd megcsinálja a Darvas Feri. Ő már Kaposvárról ismert engem a Gyula, mert mesejátékokhoz csináltunk zenét, hogy majd a Darvas Feri. Akkor azt mondta a Géza az ki? És akkor a Gyula elmagyarázta neki. És akkor ezek után, ez '84-ben volt. És akkor ezek után az egyik film hozta a másikat, a másodikat, a második hozta a harmadikat, de utána már tovább Nem, ez nem ment a dolog. Csak eddig, De ez is nagyon jó időszak volt. Rendkívül szórakoztató, mert a Pauer Gyula műtermében óriási gombfoci csaták dúltak, és szinte mindenki, aki dolgozott a filmben gyártásvezető, felvételvezető, vágó, csapó. Ez mindenki ott gombfocizott és bajnokságok voltak, és szóval ez egy aranykor volt, rendkívül szórakoztató, én meg a zongorám mellett ültem és állandóan vertem a zongorát és az meg őket nagyon feldobta. 

PP: A Tanítványoknál amikor beszéltetek először a filmzenéről, akkor mi volt a megközelítés, hogy mi volt a szempont, hogy hogyan lesz ebben a filmben zene? 

DF: Valahogy ez kialakult. A Géza elmondta, hogy itt, itt is , itt kéne, ott kéne, akkor volt benne két dal. Nem tudom, Ez így pontosan nem lett meghatározva, de általában megbeszéltük,  hogy itt jó lenne. Általában a Tanítványok az úgy készült, hogy a zongora tetejére odatették nekem a videót, és hagytak engem ottan szórakozni, és akkor én idetekertem, odatekertem, és majdnem hogy mint egy filmzene, mint egy némafilm zongorista. Úgy néztem, hogy ide milyen jó lenne, és rögtön rájátszottam. Volt olyan zene, ami úgy készült, hogy ott a műteremben. Van olyan is, például az Eldorádóból van egy olyan felvétel, amikor mi a Gézával ott ülünk a műteremben és végigmegyünk videón, az még még semmi nem volt megcsinálva. A zene, hogy itt van a piac, és akkor most itten, most eladják a lovat. Most akkor nem tudom. Ember eladja saját magát, akkor most jönnek, akkor egy tolvajt elkapnak, viszik, satöbbi. Az eredetileg kétszer olyan hosszú lett volna, majdnem hogy egy ilyen piac szimfónia készült volna, de aztán valahogy az úgy le lett faragva és kevesebb lett. 

PP: Ezek a Gézának a filmjei, ezek aztán szimfonikus zenekarral lettek felvéve, vagy. 

DF: Ez egy érdekes kérdés. Nekem nem volt nagyon nagy gyakorlatom a nagyobb zenekarban. Nem, nem ez volt az erősségem, a hangszerelés, de azért meg kellett csinálni ezeket magamnak. És vicces az, hogy a gyártásvezetővel, szegény Ozorai Andrással volt ilyen, hogy a már harmadik filmet csináltuk ugye minden Géza filmben a Szamóca, vagyis az Eperjes Károly meghalt a végére, és mind a három filmjében, az első három filmjében és én mindig azt mondtam, amikor az volt, hogy hát ilyen sok hangszer, de mondom, nem lehet, hogy a Szamóca csakúgy, hát ha meghal, azt valahogy. Oda kell, kell, hogy legyen egy hát mit tudom én harmincöt, negyven ember összejött a zenekarba. És akkor ez nekem nagy gyakorlat volt. Aztán ez szép lassan ment lefelé, és egyre kevesebb volt, hogy ugye ahogy változtak az idők, de a nagy zeneterem ott akkor még Lumumba utcában, ott mentek ezek a zenefelvételek, és az pompás volt ott látni azt a sok embert, aki ott összegyűlt és játszották az én zenémet.

PP: Említetted is, hogy a Tanítványokban, de az Eldorádóban is vannak sanzonok vagy kuplék? 

DF: Igen, 

PP: Ezek ugye már fel vannak véve a filmben, tehát hogy ezeket előre meg kellett írni vagy szerkeszteni, vagy zenét fel kellett zenélni, ugye? 

DF: Igen, hát,.. Az az ősz hajú rongyos nénike, amit olyan sokan nagyon szerettek. Az a Yiddische Mame helyett lett, mivel annak a jogdíját nem tudták megfizetni. Az olyan nagy világsláger, hogy Yiddische Mame, satöbbi. 

PP: Csak, hogy a hallgatók is tudják, ez az Eldorádóban van. 

DF: Eldorádóban, igen. 

PP: És ezt a dalt a Falusi Mariann és a Lang Györgyi énekli. 

DF: Igen, igen, akkor, akkor még nem voltak Padödők. Falusi Mariann és a Lang Györgyi még akkor csak összeálltak erre a dologra. Nagyon szépen elénekelték. Aztán később volt nekik ez a Padödős korszakuk, és azért kellett hát ezt. Ezt  pillanatok alatt megcsináltuk a Gézával, mert lehetett tudni, hogy ide kell belevittük a szövegbe. Persze, illetve hát ő belevitte, hogy "ősz hajú rongyos nénike Yiddische Mame volt." Tehát utaltunk arra, amit helyettesíteni kellett nekünk. 

PP: És ki zongorázza ezt a filmben? 

DF: A filmben a... várjunk csak, a Kamondi Ági a zongorista, de az én felvételem, én zongorázok a felvételen, de ő alakítja a zongoristát. 

PP: Van olyan film, amiben te játszol?. 

DF: Van, a Turné. Ja, várjunk csak! A Turnéban ott a Cseh Tamás keze vagyok én. Igen, merthogy ő a zongoristát játssza a filmben. De hát akkor ez így volt régebben is, a Jávor Pál, amikor a Halálos tavaszban zongorázik a Karády Katalinnak, akkor az egészen biztos, hogy a Polgár Tibor keze az, amit felbukkan, mert egy igazi zongorista kéz. 

PP: Játszol a Fehér tenyérben, abban te vezényled a... 

DF: Igen, ezt találta ki a drága Hajdu Szabi, hogy én legyek a karmestere a cirkuszi zenekarnak, ahol egy Rimsky-Korszakov zenét kellett megcsinálni ilyen cirkuszi köntösben. 

PP: És fogsz még írni szimfóniát? 

DF: Nem, nem is írtam soha. Nem, de nem is. Nem is volt bennem igazából az, hogy ilyenfajta kifejezési vágy, hogy én ilyen nagyszabású dolgokat írjak. Csak úgy néha felvetődött bennem, hogy hát nem kéne esetleg mégiscsak olyasmit. De aztán valahogy követtem a rendelendő hajlamaimat. 

PP: Hát, nekem az Eldorádó zenéje szimfónia. 

DF: Hát igen, van benne valami, csak nem úgy, csak úgy nem. 

PP: Nem az a klasszikus formai... 

DF: Nem azaz úgynevezett magas művészet, de a maga műfajában valószínűleg mégis az. 

PP: Az Eldorádóban van egy jelenet ugye, hogy megyünk az időben előre és a történelemben eljutunk ötvenathoz. És van egy forradalmi felvonulás október huszonharmadika, utána harc a tankok ellen és zene, ami alá készült.És ez is egy hosszabb darab. Több jeleneten keresztül folytatódik ez a zene, és ami nagyon különleges szerintem, hogy a magyar filmekben, hogyha ötvenhatot ábrázolják, akkor Beethoven van alatta. Tehát hogy ez teljesen visszaadja azt a… azt a hangulatot. És te nem ezt használtad. 

DF: Nem. Nekem itt most már bejön az, amikor gyerekkoromban sokat jártam moziba, és ez egy olyan fajta, ami ezek a történelmi filmek, mint az általában angolok, amerikaiak, amikor a partraszállás meg ez, meg az. Ezek mindig komoly dolgok, harmóniai világuk az  visszanyúl a romantikára. Tehát tényleg egy kicsit olyan, mint valami 19.-20. század elejei valamilyen vagy ilyen századfordulós. Tehát ezek egy kicsit olyan komoly zenéknek tűnnek. 

PP: 1983-ban készült el Az Álombrigád  Jeles András rendezésében, amiben te is zeneszerzőként vagy feltüntetve és Melis László is. Hogy volt köztetek a megosztás? 

DF: Ez úgy történt, hogy nem tudom, hogy jöttem össze az Andrással, de mindenesetre ezek ilyen kis apróságok voltak, hogy ide egy kis barokkos zene, oda valami mit tudom én micsoda. Ezek a filmben éppen hogy csak úgy felbukkannak épp egy pillanatra, és nem igazán mennek végig. És akkor kitaláltam, hogy mivel kórus szerű dolgok ezek, mi lenne, ha Melis Laciék 180-as csoport bevonultak és ők elénekelték. Muzikális emberek, jó hangjuk is van, úgyhogy-- sőt kitaláltam egy olyan marhaságot, hogy mi van akkor, ha Melis Laci meg a Szemző Tibor ketten adnak elő, ketten úgy énekelnek, az egyik csak a magánhangzókat, a másik csak a mássalhangzókat énekli. Ebből is van egy, ez nagyon vicces, uh, ahogy ezt, ezt ők összehozták. Na és akkor elénekelték ezeket a dolgokat. Szóval tulajdonképpen azok ilyen apróságok, amik úgy  felbukkannak a filmben egy pillanatra, de nem egy összefüggő filmzene. 

PP: Az egész filmnek van egy töredezettsége. 

DF: Pontosan erről van szó. 

PP: És akkor a zenék is ezek szerint így. 

DF: Igen, hogy egyszer elénekel- Magánhangzókig lettek csiszolva. Igen, igen, igen. A Jeles Andrásnak a barokk zene iránti rettenetes erős vonzalma. Hogy több ilyen is van az Álombrigádban, amikor ilyen Bachos vagy kortárs Bach kortárs zenéje csendül fel. Különböző régi, nagyon rossz költők pártos szövegei, amiket ez is egy kicsit olyan volt, valamilyen ilyen jellegzetes. 

PP: Ezt a filmet betiltották. Nem csodálom, hogy ebben olyan mértékű irónia van ebben a traktort elénekelve egy ilyen kórussal. 

DF: Ugye, szemtelen, szemtelenség volt a filmben. 

PP: Nagyon bonyolult az egész montázsrendszere az Álombrigádnak. Azt hiszem, könyvek is születhettek már róla. Hogy a zenei világa is annyira bonyolult, összetett, hogy ez a munkafolyamatra lennék kíváncsi, hogy hogyan álltak össze a darabok. 

DF: Mozgalmi, egy kis mozgalmi dal. Akkor valamilyen  költőnőnek vagy költőnek, a micsodája akkor a Duna parti csónakházban például az a következő. 

DF: Volt egy zenefelvétel, ahol mindenféléket, ilyeneket, ehhez hasonlókat fölvettünk. És érdekesség az, hogy itt jött össze az a munkakapcsolat a Jeles és a Melis között, ami aztán évtizedekig tartott. Itt ismerkedtek meg, mert a 180 - as csoportot hívtam el, hogy ők énekeljék el ezeket a dalokat, és akkor mindenféléket fölvettünk, ezt, azt, amazt és akkor valószínűleg ezeket így összerakták, hogy ide egy kicsit ilyet, egy kicsit olyat. Valószínűleg így ment, mint a legókat így egymás mellé. 

PP: A 2016-ban készült  Utazás apánkkal című koprodukciós filmnek a zeneszerzője voltál. Ez miért fontos számodra? 

DF: Nagyon szeretem ezt a dallamot. Ugye a film legvégén hangzik el, amikor a srác, aki mégiscsak hazatért Romániába, ahelyett, hogy kint maradt volna Németországban, és akkor lenyírják a haját, internálják stb. minden. És akkor ő ott egy gitáron megszerzi ezt a dalt. Románul van a szöveg, és lehet, hogy ez volt, ami annyira meglágyította a bizottságnak a szívét, ahol nekem adták az első legjobb zene díját Münchenben 2016-ban.  14 zenéből válogattak, és egy ilyen háromtagú plénum azt mondta, hogy szóval engem tartottak a legjobbnak. Szerintem ez meghatotta őket, ez a dal, ez olyan népdal, s nem is népdal, nem is sláger. A fene se tudja, hogy mi, de nagyon szeretem. 

DF: Itt egyszerre voltam slágerszerző tulajdonképpen, és van egy olyan érzésem, hogy valaha kitalált dallamaim közül ezt valahogy szinte az első három között tartom számon, hogy valami valamit eltaláltam, amit nagyon ritkán talál el az ember. Lehet, hogy egyszer, csak egyszer, talán csak van benne valami nagyon, ami megfogja az embert. 

PP: Hogy született a dal? Olvastad a forgatókönyvet, tudtad, hogy ide kell majd egy dal? Megvolt a szöveg, esetleg előre? 

DF: Nagyon viccesen, mert  jött az Anka hozzám. Meg volt beszélve, hogy találkozni fogunk és beszélünk a filmről meg a filmzenéről, és azt mondta a gyártásvezető, hogy valamit kéne már neki mutatni, de egyelőre nem volt semmi ötletem, és mentem haza, és körülbelül 10 percem volt. Öt vagy tíz percem, amíg hazaérek, és ezalatt ez a dallam megszületett a fejemben.És megmutattam neki, hogy mit szólna hozzá, hogy ez lenne. És tetszett neki. Tehát a dolog egyszerűen pillanatok alatt előugrott. 

PP: A következő csomag zene azt az Eszterkönyv című filmből hoztad? Miért fontos számodra ez a zene? 

DF: Itt érdekes a tematikai felépítés, hogy Törőcsik Mari, aki elénekel - egy presszó zongorista hölgyet játszik - és volt egy nagyon nagyon szép dal, ami egyébként később egy CD- re is  felkerült. Az egy sanzon, aminek Várady Szabolcs írta egyébként a szövegét, és amikor keresik az elveszett kislányt, akkor bemennek abba a presszóba, ahol a Törőcsik Mari zongorázik. És abból a dalból gombolyítottam le különböző változatokat. Tehát a motívum megszólal először egy ilyen laza swinges valamiben, aztán később átmegy valcerbe, aztán átmegy egy hamis zongorába. Akkor a végén eljátsza egy rezesbanda. Szóval, hogy a témák így jönnek elő és különböző alakban, különböző köntösben. Ezért hát hallgassuk meg, hogy milyen amikor nem tökéletes a felvétel. Persze, mert technikailag, de kijön belőle, ami itt volt a szándék. 

DF: És akkor ez a motívum megy tovább a következő dalban. Ennél a filmnél például az, hogy ilyen motívumot fejtesz ki különböző hangszereken, harmóniákkal. 

PP: Ez rendezői kérés volt, vagy ezt...? 

DF: Ez valahogy adja magát. Ez még egy kicsit olyan, mintha a Szállnak a darvak című film, ami szintén nagy hatással volt rám gyerekkoromban. Ott a végén, ott is van egy ilyen nagy katona zene. És behozza a háborút is. Valahogy adja magát. Én mindig ilyen monotematikusan gondolkoztam, mint a Nino Rottánál is van ugye, hogy a markában van egy főtéma, és akkor az jön így-úgy-amúgy. De hát ez úgy, ez úgy adja magát. 

Még egy, egy fontos téma van ebben a filmben, ami viszont már nem a Törőcsik dalból következik, hanem egy kicsit olyan nekem, minthogyha nem is én írtam volna, hanem a Sosztakovics, aki  írt filmzenét is, ugye van neki ismert és nagyon kedvelt valcere. Hogy az is az elhangzik a filmben egy ilyen valcer, amiben visszajön egy pillanatra a főtéma.

Itt tulajdonképpen a Deák Krisztina, aki rendezte a filmet, asszem ezt a részét rám bízta, hogy egy kicsit itten tobzódhattam abban, hogy ilyen tragikus témákat előszedegettem. 

PP:  A Turné, szintén Bereményi film. 

DF: Ott, ott van egy ilyen nagy trombitaszólós zene. Kicsit az Országútonnak a trombitája jut az ember eszébe, és ezt már többször elmondtam, és egy kicsit sajnálom, hogy ismételgetem magam, de mindig arra gondolok, hogyha ezt a zenét hallom, hogy a Nino Rota, aki valahol a felhők között ott trónol a Parnasszuson, vagy nem tudom hol. Erre a zenémre mit mondana? És lehet, hogy azt mondaná, hogy Francesco, ez nem volt rossz? [nevet] 

PP: Köszönöm Darvas Ferenc zeneszerzőnek a beszélgetést. Az említett filmeket kiváló minőségben láthatják a FilmiO Streaming platform oldalán. A több mint tíz perccel bővebb teljes adás, amelyben még több filmzenét bemutatunk, elérhető a podcast csatornákon. 

Ez volt a Képzene első évadjának utolsó adása. 

Terveink szerint folytatni fogjuk a műsort. Addig is keressék a Facebook oldalunkat, ahol a korábbi adásokat is meghallgathatják. Az adást Weininger Gabriella szerkesztette, producere Karle Gábor volt. A beszélgetést készítette és az adást vágta Policzer Péter. Köszönöm, hogy hallgatnak minket. Viszonthallásra!